A Mol 160 forinttal, 0,93 százalékkal 17 435 forintra erősödött, 646,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,26 százalékkal 7309 forintra nőtt, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 433 forintra csökkent, forgalma 190,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 33 forinttal, 0,59 százalékkal 5660 forintra emelkedett, a részvények forgalma 786,6 millió forintot ért el.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta: a BUX az európai piacokhoz képest gyengébben teljesített, míg a német DAX-index 1,2 százalékot, a magyar tőzsde részvényindexe csak 0,46 százalékot erősödött, ugyanakkor még így is túllépte a lélektani határnak számító 28 000 pontot. A forint euróval szembeni árfolyama a reggeli 308,26 forintról 309,7 forintra gyengült, ami a vezető elemző szerint a lengyel zlotyi árfolyamának gyengülésével áll összefüggésben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!