Az európai gyűjtőmutató harmadik hete tört fölfelé. Ezt a hetet 1,43 százalékkal magasabban végezte, mint az előzőt, amikor 2,14 százalékot nyert. A hónapot 1,58 százalékkal jobban zárta, mint júliust, amikor 1,55 százalékot vesztett.

A hét eleji nagy föllendülés, majd a csütörtöki zuhanás után a piacok nagyrészt megkapaszkodtak, de pénteken is halványan teljesítettek - az FTSEurofirst 300 még zárás előtt pár perccel is mínuszban volt -, remény és aggodalom kereszteződésében.

Ismét a rossz hírek voltak túlsúlyban. A NATO vezetése hitelt ad az ukrán állításnak, hogy orosz erők közvetlenül katonai műveleteket folytatnak Kelet-Ukrajnában, és a NATO főtitkára kijelentette, hogy "teljes tisztelettel" fogadna egy esetleges ukrán kérelmet a NATO-hoz való csatlakozásra. Az EU illetékesei azt tervezik, hogy már szombaton Oroszország elleni szankciókat vitatnak meg.

Ukrajna nem fogadja el Oroszország ajánlatát, hogy 20 százalékkal csökkentené az Ukrajnának szánt földgáz árát, mert így is sokallja az árat. Oroszország egyelőre szünetelteti gázexportját Ukrajnába.

Pénteki statisztikák szerint Németországban júliusban váratlanul nagyot esett a kiskereskedelmi forgalom júniushoz képest, de éves összehasonlításban, habár az első hét havi átlagtól továbbra is elmaradt, gyorsabban bővült, mint júniusban. Spanyolországban váratlanul csökkent a kiskereskedelmi forgalom éves egybevetésben. Franciaországban a termelői árak újfent csökkentek júliusban, és Olaszországban e hónapban megjelent a defláció a fogyasztói áraknál, 1959 óta először.

Az egész euróövezetben e hónapban 0,3 százalékosra, új ötévi mélypontra lassult a tizenkét havi infláció a júliusi 0,4 százalékról, de ez megfelelt az elemzői várakozásnak. A munkanélküliség nem csökkent az euróövezetben júliusban.

Az árak és a kereslet gyenge alakulását panaszolta a brit Tesco nemzetközi áruházlánc is borús profitfigyelmeztetésében.

Az összkép fenntartotta a reményt az Európai Központi Bank (ECB) további enyhítése iránt, de pénteken már józanabbak voltak a várakozások, mint a hét elején, közvetlenül az ECB elnökének múlt pénteki, biztató beszéde után. Most a legtöbb elemző úgy véli, különösen a várakozásnál nem rosszabb euróövezeti inflációs adat után, hogy az ECB előbb végrehajtja a júniusban szeptemberre és decemberre ígért, sokszáz milliárd eurós, célzott hosszú távú refinanszírozási árveréseit, és a pénzeső hatásának felmérése után dönt csak esetleges további lépésekről, köztük mennyiségi enyhítésről.

Péntek délután ismét erős amerikai adatok érkeztek a legfrissebb fejleményekről. A Chicago környéki feldolgozóipar teljesítménye ugrásszerűen nőtt augusztusban, és az amerikai fogyasztói bizalom a vártnál jobban növekedett e hónapban. A júliusról közölt adat szerint viszont az amerikai fogyasztói kereslet a várt növekedés helyett csökkent, és a lakossági jövedelem a vártnál kevésbé nőtt a múlt hónapban.

Ám, mivel ezek régebbi számok, egyelőre nem fogták vissza a fogadásokat, hogy az amerikai jegybankrendszer jövőre esetleg a vártnál hamarabb kezdi a kamatemelést. Ez fékezte a New York-i tőzsdéket, de megint erősítette a dollárt, jobban, mint amennyire az eurót támogatta az EKB-enyhítés iránti remények apadása.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,20 százalékos javulással 6819,75 ponton zárt, 1,05 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

A frankfurti DAX-30 0,08 százalékos többlettel 9470,17 ponton végzett, 0,86 százalékkal az év végi értéke alatt.

Párizsban a CAC-40 0,34 százalékkal 4381,04 pontra erősödött, 1,98 százalékkal meghaladva a múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 0,54 százalékot, a madridi IBEX-35 0,06 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,49 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 0,18 százalékkal 2416,97 pontra fogyott, de a Mol 2,05 százalékkal 158,95 zlotyra drágult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!