A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,71 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,73 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,70 százalékkal esett a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,69 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.

A kereskedés első tíz perce után Londonban 0,91 százalékra, Frankfurtban 0,99 százalékra, Párizsban pedig 0,97 százalékra nőtt a veszteség mértéke.
Az eurót 1,0748 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc óra után, 0,42 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken az amerikai kitermelés növekedése miatti aggodalmak hatására.

Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent márciusi szállításra hordónként (159 liter) 55,44 dollárba került, 5 centtel, 0,09 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 13 centtel, 0,24 százalékkal, 53,09 dollárra esett.

Pénteken vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 0,29 százalékkal, 11 630,13 pontra, a CAC-40 index pedig 0,20 százalékkal, 4850,67 pontra nőtt, míg a londoni FTSE-100 index 0,14 százalékkal, 7198,44 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,22 százalékkal, 3297,72 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,01 százalékkal, 1432,37 pontra kúszott fel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!