Az FTSE-100 0,7, a DAX 1,3, a CAC-40 1,6, a Stoxx Europe 600 indexe 1,6 százalékot esett. A periféria indexei közül a milánói FTSE MIB-40 1,6,  a madridi IBEX-35 1,7, az athéni ASE 0,8 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 1,2 százalékkal gyengült, de a Mol 0,84 százalékkal 193 zlotyra drágult.

Zárás felé a napközi eredményeket többnyire jócskán elvitte a hét végén szokásos, és most különösen indokolt óvatos profitkivétel. A nap legnagyobb vesztesei ismét a bankok, valamint a nyersanyag- és energiaipari részvények voltak, mint egész héten, a kínai és a felzárkózó gazdaságok és a nagy központi bankok pénzügypolitikája keltette aggodalmak miatt.

Előzőleg, kora délutánig, amíg a nyersanyagok áresése megállni látszott, a piacok viszonylag jól teljesítettek a csütörtöki zuhanás után. Korábban a kínai tőzsdéket is megnyugtatta, hogy megszüntették a hét elején bevezetett automatikus kikapcsolást túl nagy ármozgások esetére. Ez átmenetileg szintén jót tett a hangulatnak, amiképp az is, hogy a csütörtökön elmenekült tőke kezdett visszaszivárogni az aranyból a dollárba. Ettől az euró olcsóbb lett a dollárhoz képest, elvesztvén előző kétnapi nyereségének több mint ötödét.

Ezt a támogatást azonban eleve ellensúlyozták a friss adatok, amelyek szerint a német és a francia ipari termelés váratlanul csökkent novemberben, főleg a felzárkózó gazdaságok importkeresletének lanyhulása miatt.

Vegyes adatok a tengerentúlon

Délután az amerikai adatok is vegyes érzelmeket keltettek: a foglalkoztatás a vártnál jobban nőtt decemberben, de a munkanélküliség nem változott, és a béremelkedés megszűnt a várt folytatódás helyett.

Az amerikai vezető indexek közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1 százalékkal, az S&P 500-as 1,1 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 1 százalékkal volt előző záróértéke alatt.

Az euró, 1,09 dollár alatt, 0,38 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,09 frank alatt, 0,06 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 32,87 dollár volt, 88 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 18,25 dollárral 306,75 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0252 dollárral 1,1208 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1102,31 dollár volt a csütörtök délutáni 1103,73 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!