Átmeneti erősödéssel reagált a dollár Ben Bernanke pénteki beszédére. A Fed-elnöke ugyanis nem jelentette be a kvantitatív enyhítés immár harmadik körét, hanem azt közölte, hogy majd a nyíltpiaci bizottság szeptemberi ülésén vitatják meg, milyen monetáris eszközökkel lehetne élénkíteni a gazdaságot.

Az euró/dollár 1,44 feletti szintekről 1,4340 alá esett, majd újra 1,4430 közelébe tért vissza, közép-európai idő szerint este fél nyolc után pedig 1,4490 környékén járt az árfolyam.

Látványosan erősödött ugyanakkor mind az európai, mind az amerikai fizetőeszköz a svájci frankhoz képest, az EUR/CHF például estére 1,1713 közelében emelkedett. Utóbbi azt jelentette, hogy 232 forintra süllyedt a svájci frank jegyzése.

Ebben persze közrejátszott, hogy a hazai deviza az euróhoz viszonyítva is erősödött, az árfolyam 271,70-re apadt. A dollár kurzusa forintban mérve szintén erősen kilengett: 190,50 feletti szintről zuhant le, este már csak 187,50-nél járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!