Esős nap volt Európában

A vezető nyugat-európai indexek veszteséggel zárták a keddi kereskedési napot.
Napi.hu, 2014. szeptember 9. kedd, 18:25

Az FTSE-100 0,1, a DAX  és a CAC-40 indexe 0,5 százalékkal gyengült, a Stoxx Europe 600 indexe 0,3 százalékos veszteségben zárt. A periféria indexei közül az olasz FTSE MIB 0,7, a spanyol IBEX-35 1,4 százalékkal esett.

A piaci hangulatot ezúttal olyan különféle események befolyásolták, mint a San Fransiscó-i Fed tanulmánya, vagy a skót népszavazás körüli fejlemények.

A Fed tanulmány, amelyben azt pedzegették a jegybankárok, hogy a Fed hamarabb emelhet kamatot, mint azt a piacok beárazták, főleg a periférián, illetve a feltörekvő piacokon éreztette hatását, míg Skócia esetleges függetlenedése főleg a nyugat-európai börzéket tépázta meg.

A Wall Streeten sincs jó hangulat

A tengerentúlon az európai zárást követően szintén mínuszban álltak a vezető indexek: a Dow 0,4, az S&P-500 és a Nasdaq pedig 0,3 százalékkal esett. Az USA-ban befektetők főleg az Apple-re figyeltek, a cég ugyanis szerdára időzített egy fontos bejelentést, amely várakozások szerint vagy az új iPhone-ok, vagy az új iWatch-ok megjelenését jelentik. A veszteségekben azonban itt is benne van a Fed vártnál korábbi szigorítása.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK