Ettől félnek azok, akik elképesztő pénzekért felelnek

Igen túlértékeltek az amerikai részvények és a cégektől egyre kevesebben várnak növekedést. Mégsem várható nagy esés, mivel sok pénzt tartalékolnak a befektetők - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A profik leginkább attól tartanak, hogy a jegybankok elszúrnak valamit.
Lovas-Romváry András, 2017. augusztus 16. szerda, 11:12

Nem csak az elmúlt napokban sorozatos pesszimista jóslatokat adó guruk, de a többi profi befektető is úgy érzi, nagyon drága a részvénypiac - derül ki a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felméréséből. A felmérésben résztvevő 202, összesen 587 milliárd dollár befektetéséért felelős szakember nettó 46 százaléka gondolja azt, hogy a részvények túlértékeltek, ez rekordnak tekinthető a felmérés csaknem húszéves történetében.

Még az 1999-2000-es internetlufi idején sem voltak ennyien, akik drágának találták volna a részvényeket. A jelek szerint ezen belül is az amerikai részvények viszik a prímet, s az alapkezelők ennek megfelelően kezdték el átalakítani portfólióikat, s néztek más befektetési célpontok felé. Az amerikai részvények így a kezelt portfóliókban igencsak alulsúlyozottá váltak, az alapkezelők nettó 22 százaléka kisebb arányban tart belőlük, mint amennyit a benchmarkjuk alapján kellene. Az amerikai részvények ilyen mértékű alulsúlyozására utoljára 2008 januárjában volt példa.

Eközben viszont nagy a "szerelem" az európai tőzsdék iránt, a felmérés szerint a befektetők már hónapok óta felülsúlyozzák azokat, jelenleg nettó 56 százalék tart a benchmark által előírtnál nagyobb arányban a régió papírjaiból. Nem csak Európa, de a feltörekvő piacok is profitálnak az amerikai részvényektől való elfordulásból, most már 39 százaléka súlyozza felül a feltörekvő országok részvényeit, a japán részvényeket pedig nettó 20 százalék.

A jelek szerint egyre kevésbé bíznak a befektetők abban, hogy a cégek amelyek részvényeit a tőzsdéken jegyzik növelni tudnák nyereségüket. Most már csak nettó 33 százalék várja ezt a következő 12 hónapban, míg néhány hónappal ezelőtt még 50 százalék közelében volt ez az arány.

Ennek ellenére a Bank of America Merrill Lynch szakértői nem várnak komoly negatív fordulatot a tőzsdéken, ennek oka, hogy a befektetők még mindig - már hosszú hónapok óta folyamatosan - a hosszútávú átlagnál jóval magasabb arányban tartanak készpénzt is. Augusztusban a kezelt portfóliókban 4,9 százalék volt az átlagos készpénz arány, márpedig eladási jelnek az lenne tekinthető, ha ez az arányszám 3,5 százalék alá csökkenne. Igaz, itt nem árt emlékezni arra, ami az előző havi felmérés során derült ki.

E szerint az alapkezelők nem csak azért tartanak sok készpénzt, mert egy esetleges összeomlástól félnek, esetleg egy korrekcióban szeretnének bevásárolni. Egyszerűen a szokásos kockázatmentes eszközök, kötvények, kincstárjegyek, pénzpiaci alapok, bankbetétek hozama annyira lecsökkent, hogy egyszerűen nem éri meg befektetni a felesleges likviditást.

Az alapkezelők a piacokkal kapcsolatban leginkább attól tartanak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, esetleg az ECB valamilyen komolyabb hibát követ el monetáris politikája alakítása közben. Nettó 22 százalék szerint tekinthető ez a legnagyobb "tail risk"-nek (olyan kockázatnak, amely valószínűsége ugyan kicsi, azonban széleskörűen negatív hatásai lennének). A második helyre az egy esetleges kötvénypiaci összeomlás futott be 19 százalékkal. Múlt hónapban ez utóbbi volt a legnagyobb félelem, korábban a kínai gazdaság lassulása, azt megelőzően pedig hosszú hónapokon keresztül az EU dezintegrációs folyamati szerepelt ezen a helyen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK