Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Nokia volt az egyik legjobban teljesítő papír pénteken Európában, nem csupán az első Linuxszal fölszerelt telefonja kedvező fogadtatása kapcsán, de az egész szektort övező jó hangulat miatt is. Ezt a Dell csütörtöki kedvező eredményei mellett az Intel fölfelé módosított forgalmi várakozása is táplálta.

Az Infeon, Európa második számú félvezető gyártója is jócskán drágult, de meg sem közelítette a kontinens legnagyobb chipgyártóját, az STMicroelectonocsot, ami 10 százaléknál is nagyobbat drágult. A világ legnagyobb számítógépes egérgyártója, a Logitech, és az Alcatel Luccent is kivette a részét az emelkedésből.

A technológiai szektor mellett a L'Oreal is jól teljesített, ugyancsak a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően.

A bányacégek árfolyama is több százalékkal emelkedett, miután a réz masszívan drágult Londonban.

A hét utolsó napján inkább kedvező makrogazdasági hírek láttak napvilágot, ami némileg megnyugtathatta a befektetőket affelől, hogy a tőzsdei rally fundamentális alapjai sem állnak rosszul. Az amerikai fogyasztói költések júliusban a vártnak megfelelően bővültek, míg az ugyancsak fogyasztói hangulatindex a vártnál kevésbé csúszott vissza.

Az összeurópai FTSEurofirst 300 index 1,1 százalékkal emelkedett 978,85 pontig, amire tavaly október 7-e óta nem volt példa. A mutató ezáltal immár 51 százalékkal áll a március eleji mélypontja fölött. Az egyes mutatók között a londoni Footsie 0,8, a frankfurti DAX 0,9, a párizsi CAC 40 index pedig 1,2 százalékkal tudott erősíteni a hét utolsó tőzsdenapján.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!