A páneurópai indexet elsősorban a banki papírok iránti kereslet vitte előbbre, ám a fontosabb európai indexek is mind zöldre váltottak a nap folyamán. Az amerikai tőzsdéken tegnap nyereséggel kereskedő bankpapírok kedden Európában is hódítottak, az UBS és a Credit Suisse Group részvényei egyenként több mint 2,7 százalékkal, a BNP Paribas részvényei 3,5 százalékkal, míg a Societé Generale papírjai 4,7 százalékot nyertek a nap végére. A Footsie legnagyobb nyerője a Tesco volt, amely az elmúlt félév során a feltörekvő országokból származó erőteljes, több mint 32 százalékos növekedésének köszönhetően jelentős, 5,1 százalékos árfolyam-emelkedést könyvelhetett el a nap végén. A francia tőzsdeindexet a bankpapírok mellett az információtechnológiai tanácsadó CapGemini részvényeinek 3,3 százalékos ugrása vitte előre azt követően, hogy a cég bejelentette, első féléves profitja 16 százalékkal magasabb lett az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A tengerentúlt megbénította a folyamatban lévő lakáseladások augusztusi drasztikus visszaeséséről szóló kimutatás, amely a fél évvel ezelőtti adatokhoz képest 22 százalékos zuhanást mutatott. Az hír hatására a nyitást követő első harmadban a Dow Jones ipari indexe valamivel visszaesett, annak ellenére, hogy a Home Depot részvényei 1 százalékos, míg a GM papírjai 1,4 százalékos töblettel segítették az indexet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!