A befektetőknek úgy kell kezelniük részvénybefektetéseiket, mintha azok ingatlanok lennének - írja a Berkshire Hathaway első embere idei, befektetőinek szóló levelének részletében, melyet a Fortune magazin hozott nyilvánosságra. A részvénybefektetőnek a megvett értékpapír és cég várható nyereségtermelő képességére kell koncentrálnia, ahelyett, hogy annak árfolyam alakulásával lenne elfoglalva.

Azok az emberek, akik nyugodtan ülnek akár évtizedekig is befektetésükön, ha vásárolnak egy lakást vagy egy farmot,  idegessé válnak, ha túl sok információt jut el hozzájuk befektetéseik árfolyam alakulásáról - szerepel a levélrészletben a Bloomberg tudósítása szerint. Az ő számukra a a likviditás, amely egyébként felbecsülhetetlen érték, átokká válhat.

Kevés költség és diverzifikáció

Warren Buffet a vedd meg és tartsd befektetési stratégiát követte folyamatosan, miközben évek hosszú folyamán a Berkshire-t egy 280 milliárd dolláros befektetési céggé építette, amely legnagyobb értékű befektetései között a Coca Cola, az American Express és a Wells Fargoban meglévő részesdések jelentik. Elmondása szerint az egyszerű magánbefektető jobban teszi, ha nem követi egyedi részvényeket vásárló befektetési stratégiáját, helyette olyan befektetési alapot vásárol, amely tartalmazza az S&P 500-as index részvényeit.

Egy nem professzionális befektetőnek nem kell célul maga elé kitűznie, hogy a legnagyobbat emelkedő részvényeket megtalálja. A semmiről sem tudó átlagos befektető már akkor is jelentős sikereket érhet el, ha költségeit a minimumon tartja és diverzifikál - tanácsolta.

Az S&P 500-as index az elmúlt 10 évben átlagosan évi 7 százalékos hozamot termelt, ezzel most éves szinten egy százalékponttal teljesítette felül Buffett cégét. Az omahai bölcsnek is nevezett szakember így most nem lehet teljesen elégedett saját teljesítményével, hiszen a Berkshire céljai között az szerepel, hogy eszközeinek értéke gyorsabban nőjön az S&P 500-as index értékénél.

Buffett befektetőknek írt levelei rendkívül népszerű olvasmányok a befektetők között, többek között a guru rendkívül sikeres részvényválasztásai és az általa lebonyolított kivásárlásoknak köszönhetően. Mint korábban elmondta, a leveleket igyekszik úgy megfogalmazni, hogy akár a befektetésekhez egyáltalán nem értő nővérei is megértsék az abban leírtakat. Az idei levelét teljes egészében március elsején publikálja, egy időben a Berkshire éves eredményeivel.

Az ideges szomszéd olyan mint a tőzsde

A most nyilvánosságra került levélrészben mezőgazdasági befektetését és egy 1993-ban eszközölt ingatlanbefektetését hozta fel példaként. Ez utóbbi elmondása szerint mára az eredeti befektetés 35 százalékát termeli ki évente. Előbbit, egy 1,6 négyzetkilométeres farmot 1986-ban vásárolta 280 ezer dollárért, s amikor megvette azzal számolt, éves szinten a befektetett összeg 10 százalékát fogja hozni a rajta termelt szójának és kukoricának köszönhetően. Mára a farm értéke az ötszörösére emelkedett, s a kitermelt nyeresége éves szinten a háromszorosára nőtt - írja.

Ha egy fickó a szomszédos farmról minden nap átkiabálta volna, hogy megvenné a farmot, vagy eladná az övét valamilyen árfolyamon, hogyan tudtam volna ebből profitálni? Mindezt úgy, hogy változó hangulataitól függően folyamatosan más árat mond - teszi fel a kérdés Buffett. Ha túl magas árat mond az enyémre, eladtam volna neki, ha meg túl alacsonyat a sajátjára, megvettem volna. Ez ésszerű viselkedés, a részvénybefektetők azonban nem így cselekszenek. A részvénytulajdonosok gyakran egészen máshogy cselekszenek, hagyják, hogy részvényestársaik irracionális cselekedetei irracionális viselkedésre sarkallják őket. Mivel a szakértők folyamatosan túl sokat mesélnek a piacokról, a kamatokról, a gazdaság helyzetéről, a részvények árváltozásairól, sokan azt hiszik, ezekre az információkra fontos odafigyelni, s ami még rosszabb ez alapján cselekszenek is - tette hozzá.

Buffett is hibázik

Buffett elismeri, hogy követ el hibákat, például sokszor nem adott el olyan befektetéseket, amelyek értéke időközben már irracionálisan magasra emelkedett. A 90-es években például a legjobb befektetése a Coca Colában megvásárolt részesdés volt, a részvények árfolyama elérte 98-ban az egy részvényre jutó nyereség 45-szeresét. Bár a papír ledolgozta az utána bekövetkezett esés nagy részét, P/E hányadosa még mindig a 98-as csúcs felén áll csak.

Be kell vallanom, néha, amikor egy-egy részvény árazása nagyon előreszalad ahhoz képest, amennyit ér, sokszor alábecsülöm, mennyire komoly is tud lenni ez a túlértékeltség - írta még a 2005-ös levelében. Sokszor én is beszéltem, ahelyett, hogy eladtam volna - ismerte el Buffett.

Ennek ellenére Buffett megerősítette nézetét, hogy a túl gyakori adásvétellel jelentősen romlanak a befektetések hozamai. Szerinte azok a tanácsadók és brókercégek, akik a részvénykereskedésből profitálnak túl gyakran próbálják meggyőzni az ügyfeleket, hogy adjanak-vegyenek, s az ezzel járó költségek jelentősen rombolják a hozamot.

A Berkshire múlt héten döntött úgy, hogy az általuk birtokolt Business Wires által kezelt sajtóközleményekhez való hozzáférést megtagadják a nagy gyakoriságú kereskedést folytató cégektől.  Ezek, a high-speed trading-gel foglalkozó kereskedők sokszor kevesebb, mint egy másodpercig tartanak csak meg egy pozíciót- Buffet szerint az ilyen tevékenység nem járul hozzá semmivel sem a kapitalizmushoz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!