Ez az OTP hete volt

A vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 73,27 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel 23 882,92 ponton zárt pénteken.
MTI, 2016. január 17. vasárnap, 08:16

A részvénypiac múlt heti - január 11-15. közötti - forgalma 70,229 milliárd forint volt, szemben az előző heti 44,302 milliárd forinttal. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta 3,31 százalékos emelkedésével.

Hétfőn a BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően 55,51 pontos csökkenéssel enyhe mínuszban zárt, 10,7 milliárd forintos forgalom mellett. A nap nyertese a Richter volt, amely 1,76 százalékkal erősödött, a többi papír kereskedése megfelelt a kedvezőtlen nemzetközi hangulatnak.

Kedden kifejezetten jó hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken, minden jelentősebb európai börze emelkedni tudott, amiben szerepet játszott, hogy a kínai tőzsde nem esett, sőt árnyalatnyit emelkedett, és nőtt az olajár is. A forgalom enyhén, 10,5 milliárd forintra csökkent, de a BÉT kifejezetten jól szerepelt, kivéve az előző hetekben a legtöbbet emelkedő Richtert, amely kicsit "kifáradt".

Szerdán a kedvező kínai makroadatok átmenetileg pozitív hatást gyakoroltak az európai piacokra, délelőtt 1-1,5 százalékkal emelkedtek az indexek, s bár az amerikai piacnyitás után romlott a nemzetközi hangulat, a BUX jól teljesített, pozitív tartományban zárt. A 27,89 pontos emelkedés az OTP-nek volt köszönhető, a többi papír gyengült. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt.

Csütörtökön az európai tőzsdéken és a BÉT-en is hullámzó volt a kereskedés, a BUX 46,03 pontos csökkenéssel zárt, a részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. Az OTP napi csúcsán fejezte be a napot, a Mol viszavett valamennyit az előző napok veszteségeiből, a Magyar Telekom gyengült, a Richternél pedig a korábbi időszak nagy menetelése után valószínűleg profitrealizálás zajlott.

Pénteken a BUX 401,39 ponttal csökkent, a forgalom 18,3 milliárd forint volt, a legmagasabb a héten, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A szakértők kiemelték, bár a magyar esés csak fele volt a külföldi piacokénak, semmiképpen nem jó jel, hogy a magyar piac napi mélyponton zárt, valamint, hogy a szokásos napi forgalom majd háromszorosa értékben cseréltek gazdát a részvények.

Az OTP 6092 forinton zárta a hetet, ez 195 forinttal, 3,31 százalékkal magasabb az előző heti záróáránál. A Mol az előző pénteki záráshoz képest 350 forinttal, 2,51 százalékkal gyengült, és 13 600 forintot ért pénteken. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,23 százalékkal, 400 forintra esett. A Richter értéke 124 forinttal, 2,16 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK