Ez húzta a Magyar Telekom eredményeit

A szolgáltatók élénkülő versenye alakítja a távközlési piacot, a hangalapú bevételek csökkenését az ügyfélkör bővítése mellett az adatbevételek emelkedése ellensúlyozhatja - mondta Szabó János, a Magyar Telekom Nyrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten, a vállalat sajtótájékoztatóján, a cég második negyedéves eredményeit értékelve.
Dzindzisz Sztefan, 2017. augusztus 3. csütörtök, 10:46

A Magyar Telekom szerdán közzétett gyorsjelentésében ismertette, hogy idei második negyedéves bevétele éves összehasonlításban 8,9 százalékos növekedéssel meghaladta a 153 milliárd forintot, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) pedig 1,8 százalékos visszaeséssel, 47,9 milliárd forintra csökkent.

Szabó János kiemelte, hogy az ügyfelek adatigénye várakozáson felül bővült, emellett a készülékértékesítésben is kiemelkedő volt a kereslet. Hozzátette, hogy a Magyar Telekom folytatja az uniós és az önerős hálózatfejlesztéseket, az idei kivitelezések időarányosan a tervezettnél jobban haladnak - írja az MTI.

A kártyás ügyfelek regisztrációjával kapcsolatban közölte, hogy az adategyeztetés sikeres volt, az innen származó bevételek több mint 95 százalékát sikerült megtartani, így szinte kizárólag csak a nem használt kártyák szolgáltatásai szűntek meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK