A Footsie 0,4, a CAC-40 0,5, a DAX pedig közel 1 százalékos mínuszt ért el. A korrekció annak ellenére folytatódott, hogy a tengerentúli gazdaság második negyedéves teljesítménye a várakozásokon felüli lett - éves szinten mindössze 1 százalékkal zsugorodott. A New York-i tőzsdén is elharapózó pesszimizmust táplálta ugyanakkor az előrejelzéseknél kedvezőtlenebb munkanélküliségi adat, valamint az USA szövetségi betétbiztosítási intézetének (FDIC) jelentése is, miszerint a "problémás bankok" száma közel harmadával 400 fölé nőtt. Az FDIC közlése nyomán - miszerint 300 milliárd dollárnyi eszközállomány került veszélybe a második negyedév végére - a pénzintézetek körében megélénkültek az eladások, a hangulat azonban összességében is medvepiacira változott - több mint 4 ezer csökkenő részvényre mindössze 1800 emelkedő jutott a tengerentúlon a kereskedés félidejében. A DJIA ugyanekkor szerdai záróértékét ostromolta, az S&P 500 0,4, a Nasdaq 0,8 százalékos csökkenést mutatott. A Diageo, bár az előző év azonos időszakához képest javuló eredményt ért el a pénzügyi éve utolsó negyedében a következő évre komoly kihívások előtt áll. A defenzív részvények kerültek újra előtérbe minden parketten - a gyógyszergyártók mellett a közüzemi cégek papírjai mutattak fel nyereséget, bár a Bayer így is több mint 4 százalékos veszteséget ért el. A bankok közül emelkedni tudott a Barclays miután a KB&W felülteljesítőre változtatta a részvény megítélését valamint a Credit Agricole, amely az elemzői becsléseknél jobb eredményt közölt a második negyedévbe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!