Ezért ne tegyél fel mindent egy lapra

Sokat lehet keresni, ha valaki a tőzsdei befektetései során mindössze egy-két részvényre koncentrál, ha azoknak jó irányban mozdul el az árfolyamuk. Ez ugyanakkor komoly kockázatot is jelent, ha rossz irányba mennek az árfolyamok. Ezt a kockázatot lehet jelentősen csökkenteni a diverzifikációval, a befektetések megosztásával több nemzetközi piac és részvény között. Ez a DEGIRO brókercégnél könnyen megy és olcsó is.
Lovas-Romváry András, 2017. november 13. hétfő, 08:40

Sokan könnyen alábecsülik befektetéseik során a portfólió diverzifikációjának, azaz több eszköz között történő megosztásának jelentőségét. Pedig egy alig egy-két részvényt tartalmazó portfólió azt is jelenti, hogy ezek áresése esetén a befektető a portfólió értékének egy jelentős részét elveszítheti. Pont ezért érdemes fontolóra venni, hogy a portfólióban tartott részvények megfelelően változatosak legyenek, így ha az egyik árfolyama csökken, az egész értéke még mindig megfelelően védve maradhat.

A mágikus ETF-ek

A megfelelő diverzifikáció eléréséhez jó eszközt nyújthatnak az olyan értékpapírok, mint a tőzsdén jegyzett alapok, az úgynevezett ETF-ek. Az olyan alapok, amelyek egy részvényindexet követnek - mint az S&P 500-as vagy az FTSE 100-as -, lehetővé teszik, hogy egy egyszerű vásárlással a befektető a részvények egy széles skáláját vásárolja meg. Ehhez hasonlóan az ETF-ekkel nem csak a részvények, de más eszközök, például a kötvények teljesítményéből is részesüljön.

A különböző indexkövető alapok nagy előnye, hogy a kisebb tőkével rendelkező magánebfektetők számára is lehetővé válik, hogy a több eszközbe való befektetés előnyeiből részesüljenek, s mindezt alacsony költségek mellett.

Nem véletlen, hogy az elmúlt években egyre népszerűbbekké váltak a befektetők körében, s ezt a brókercégek is igyekeznek figyelembe venni.

A holland, azonban Magyarországon is működő DEGIRO brókercég például 700 különböző ETF-et kínál ügyfeleinek díjmentesen (ennek részleteiről bővebben itt olvashat, hogy ezzel is segítse a diverzifikációt ügyfelei számára. A DEGIRO ezen kívül a világ számos tőzsdéjét és az azon jegyzett termékeket is elérhetővé teszi, s ez is segíthet egy jól diverzifikált portfólió létrehozásában.

A külföldi piacokban rejlő lehetőségek

Ahogy könnyebbé válik a befektetők számára pénzüket külföldre vinni, lehetővé válik számukra megfelelően megosztani tőkéjüket a nemzetközi piacokon való kereskedéssel. A DEGIRO-n keresztül az ügyfelek 60 különböző piacot érhetnek el Európától kezdve Észak-Amerikán és Ázsián keresztül Ausztráliáig. Amíg csak egy tőzsdén fialtatja valaki pénzét, addig komoly, az adott országra jellemző kockázatoknak teszi ki tőkéjét (amelyek lehetnek politikai, társadalmi, természeti események), addig a több országban történő befektetéssel, különösen ha azok nem korrelálnak, jelentősen csökkenthetőek ezek a kockázatok.

A legjobban teljesítő részvények és tőzsdék nem mindig a hazai tőzsdéről kerülnek ki, gyakran külföldön kell azokat keresni. Amíg a két legnagyobb kapitalizációjú tőzsde az Egyesült Államokban található, addig a világ összes részvénypiaci forgalmának ezek csak 30 százalékát adják. A tíz legnagyobb forgalmú piac között olyanok is megtalálhatók, mint Európában a londoni tőzsde (LSE), az Euronext és a Xetra, vagy Ázsiában a tokiói és a hongkongi tőzsde.

A külföldi tőzsdéken történő befektetéssel nem csak a külföldi részvényekben szerezhetünk kitettséget, de az adott ország devizájában is. Ez ugyan olyan kockázatot jelenthet, amit fontos fontolóra venni, ugyanakkor függően az adott nemzetközi helyzettől és devizaárfolyamoktól komoly lehetőségeket is rejthet magában.

Jó példa erre az angol font esete. Miközben az EU és Nagy-Britannia között folynak a brexitről szóló tárgyalások, az angol font komolyan leértékelődött a forinttal szemben. Míg 2015-ben még 440 forint volt egy font, idén augusztusban már 330 forint alá is benézett árfolyama, s most sem sokkal drágább annál. Ez komolyan vonzóvá teheti például az angol fontban jegyzett részvényeket sok befektető számára.

A cikk megjelenését a DEGIRO támogatta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK