BUX
38744

Felállt a forint az ECB-pofon után

Az ECB elnökének szavai csak átmeneti euró- és forintgyengülést eredményeztek.

NAPI, 2010. december 2. csütörtök, 16:42

Csütörtökön is folytatta erősödését a forint a bankközi devizapiacon. Kora délután ez a folyamat az euró gyengülése miatt megtorpant, amit az váltott ki, hogy a piacok csalódottan fogadták az ECB elnökének szavait.

A vártnak megfelelő, az alapkamat tartásáról szóló döntés után Jean-Claude Trichet ugyanis az eddigi likviditásfokozó programok meghosszabbításáról beszélt, miközben többen új eszközök bejelentését várták.

Az euró dollárjegyzése ekkor 1,3060 alá esett, forintkurzusa pedig 280 közelébe emelkedett. Délután fél ötre enyhült a helyzet: ekkor az euró/dollár keresztárfolyam már újra 1,32 közelében járt, míg a forintban mért jegyzés 277,60-nál tartott, ami két egységgel volt lejjebb az egy nappal korábbinál. A szerda délutáni szintekhez képest a dollár szűk három forinttal olcsóbbodva 210,50-re, a svájci frank hasonló mértékben 212,30-ra süllyedt.