BUX
37984

Felemás napon van túl Európa

Vegyesen teljesítettek a vezető nyugat-európai részvénypiacok szerdán.

NAPI, 2010. december 8. szerda, 18:42

A londoni Footsie 0,2, a frankfurti DAX pedig 0,4 százalékkal gyengült - utóbbi így ismét visszasüllyedt a 7000 pont alatti tartományba. A párizsi CAC 40 index viszont 0,6 százalékkal erősödött. Ezzel együtt az összeurópai FTSE 300 index közel fél százalékkal 1120 pont közelébe jutott, ami 2008 szeptembere, a Lehman Brothers bedőlése óta a legmagasabb érték.

A legnagyobb drágulást a pénzügyi szektor részvényei érték el, a biztosítóknál a Prudential UBS általi felminősítése támogatta a drágulást. Rosszul szerepeltek ugyanakkor az autógyártók, és a bányacégek is gyengültek a kínai kamatemeléssel kapcsolatos aggályokkal összefüggésben.

Az ír adósságproblémákhoz köthető bizonytalanság viszont csillapult, miután az ország parlamentjében megszavazták a hatmilliárd eurós megszorító csomagot. Ennek jeleként az irányadó ír index is emelkedett.

Az amerikai adópolitika érdekes módon két irányban is hat a befektetői kedélyre. A kedvezmény kiterjesztése igen pozitív hatással járhat a beruházásokra és számos tőzsdei cég árfolyamára. Mindez persze a gazdasági növekedéshez is hozzájárulna, ahogyan a költségvetési hiány emelkedéséhez is - ez pedig már óvatosságra inti a piacot. Részben ennek tudható be, hogy a dollár erősödött, az árupiacokon pedig inkább lefelé tartottak az árfolyamok.