BUX
39132

Felfelé indulhat szerdán Budapest

Emelkedésre számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.

Dzindzisz Sztefan, 2017. október 4. szerda, 08:34

A kedvező nemzetközi hangulatban tovább emelkedhet a BUX, az OTP továbbra is emelkedik, mivel a piaci szereplők az újabb lehetséges felvásárlásokra spekulálnak, miután Csányi Sándor a hét elején a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy további öt bank akvizícióját tervezi a régióban az OTP a következő két éven belül - vélte Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Szerinte a befektetők délután a jegybank szeptemberi kamatdöntő üléséről szóló jegyzőkönyvre figyelhetnek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,72 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 37 908,57 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,40 százalékkal, 3022 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,79 százalékkal, 10 150 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal, 480 forintra csökkent, forgalma 174,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,18 százalékkal, 6680 forintra emelkedett, forgalmuk 659 millió forintot ért el.