Fenyegető jelzés jelent meg New York felett

Megjelent a sokszor komoly tőzsdei lejtmeneteket megelőző technikai jelzés a New York-i tőzsde felett. Az úgynevezett Hindenburg-ómen ugyan nem feltétlenül jelenti, hogy hatalmas tőzsdei áresés következne, azonban a szakértők szerint a piac komoly belső gyengeségét mutatja.
Lovas-Romváry András, 2017. augusztus 18. péntek, 11:06

Az elmúlt hat kereskedési napból ötben teljesültek a New York-i tőzsdén az úgynevezett Hindenburg-ómen feltételei, a technikai formáció a piac komoly belső gyengeségére utal, s nem egyszer komolyabb tőzsdei lejtmeneteket előzött meg. A Marketwatch tudósítása szerint Jason Goepfert, a Sundial Capital Research elnöke hívta fel a figyelmet befektetőknek küldött elemzésében.

Az elemző szerint az, hogy egymás után ilyen sokszor tűnik fel a jelezés komoly figyelmeztetés, erre ugyanis legutóbb 2007-ben volt példa, ezt megelőzően pedig 2000-ben. Ez a jelzés egyébként Goepfer szerint a négy vezető amerikai tőzsdeindexben eddig 77-szer jelentkezett, ennél többször, 78-szor csak 2007-ben lehetett megszámlálni az amerikai piacon.

A komplex technikai mutató nevét - mint korábban írtuk - a világ legnagyobb léghajójáról kapta, amely miután teljesítette tizenhetedik transzatlanti útját, 1937-ben New York közelében felrobbant, s rövid idő alatt a lángok martaléka lett. A mutatót egy Jim Miekka nevű matematikus és technikai elemző fejlesztette tökélyre, s meglehetősen bonyolult feltételrendszere van.

A New York Stock Exchange-en az adott napon az éves csúcsot és éves mélypontot ütő részvények aránya egyaránt nagyobb kell legyen a tőzsdén jegyzett összes papír 2,2 százalékánál. Lehetőleg a két szám közül a kisebb is legyen nagyobb, mint 68. Az adott napon a McClallen-oszcillátor nevű mutató (az aznap emelkedő és csökkenő részvények számából alkotott mutató, amely a piac állapotát mutatja) negatív tartományban kell tartózkodjon. A NYSE vezető indexének 10 hetes átlaga emelkedjen eközben. Az éves csúcsot ütő részvények száma nem lehet nagyobb, mint az éves mélypontot elérő papírok számának kétszerese.

Ha megjelenik a fenti formáció, akkor − legalábbis kitalálója szerint − 77 százalékos a valószínűsége annak, hogy egy 5 százalékot meghaladó értékű árfolyamcsökkenés következik be a vezető részvényindexekben a következő 40 napban, s 24 százalékos a valószínűsége, hogy egy nagyobb piaci összeomlás van soron. Bár sokszor előfordult már, hogy a fent leírt együttállás megvalósult a piacon, s ezt nem követte összeomlás, azonban tanulmányok szerint az elmúlt harminc évben az összes nagyobb piaci krachot megelőzte a Hindenburg-ómen. A piac rövid távú gyengeségét mindenesetre jól jelzi a mutató, az eddigi esetek mindössze 8 százalékában nem következett megjelenése után egy 2−5 százaléknyi lejtmenet a piacon.

Korántsem tökéletes, de...

A mutatóra ugyanakkor meglehetősen elég nehéz kereskedési stratégiát alapozni, nem jelzi ugyanis, hogy pontosan milyen árfolyamon kellene eladási pozíciót nyitni, és hol kellene azt lezárni. Többször előfordult már ugyanis, hogy bejelzett a mutató és meg is indult egy masszív korrekció a piacon, azonban a mutató jelzése és a korrekció megindulása közötti időszakban még annyit emelkedett a piac, hogy a később bekövetkezett esés csak az utolsó hetekben elért nyereségeit törölte le.

A mutató fals jelzéseire egyébként Goepfert is felhívta a figyelmet, s emlékeztet arra, hogy legutóbb például 2015 májusában adott téves riasztást a befektetőknek. Ugyanakkor az, hogy ennyi indexben ilyen sűrűn volt megfigyelhető komoly figyelmeztetést jelent a befektetőknek arra, hogy rosszabb időszak következhet a tőzsdén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hedviga, 2017.08.18 19:23

@Bahnsteig_Eins: ...tudja a La Mancha lovagját ötszáz évvel ezelőtt írták. Elolvasva magukat, hát nem is tudom, lehet, hogy mégsem a középkor volt sötét?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.08.18 18:23

@hedviga: ön szokott józanul is kommentelni? Vagy ilyen időszak nem is létezik az életében?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.08.18 18:11

Az angol énekest és a Palvin Barbarát, ahogyan mondani szokás ebben az országban, a Jóisten is egymásnak teremtette. És amit a srác a Barbaráról írt a fotójuk alá, meglepően kedves és szeretetreméltó. Vagyis nemcsak a Barbara egy szeretetreméltó lény, hanem ez az angol zenész srác is, valószínűleg. Most megbocsátottam egy kicsit a Brexit miatt, de csak egy nagyon kicsit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2017.08.18 16:02

@Bahnsteig_Eins: ...már mi a baja ezzel a helyes párral is? Ha elolvasta volna amit írok, pontosan az ellenkezőjéről írtam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.08.18 15:46

@hedviga: tudja, az ön korában már minden szép aminek f...ka van...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html