Újabb jel utal arra, hogy talán a végéhez közeledik az áremelkedés az amerikai részvénypiacon - írja Mark Hulbert, a Marketwatch szakértője. Júniusban másfél éves mélypontjára zuhant ugyanis az amerikai tőzsdei cégek sajátrészvény vásárlásainak értéke. A múlt hónapban összesen 23,2 milliárd dollárt fordítottak erre a célra az amerikai tőzsdei cégek, májusban 24,8 milliárdot. Mindkét adat jelentősen elmarad a tavaly megszokott értékektől, 2013-ban havonta átlagosan 56 milliárd dollár értékben vették saját részvényeiket a cégek.

A sajátrészvény vásárlások visszaesése aggasztó, mivel azok nagysága rendkívül erős korrelációt mutat a részvényárfolyamok alakulásával - írja David Santchi, a TrimTabs ügyvezető igazgatója. A korreláció mértéke 2006-tól számolva 0,61, ami szerinte statisztikailag magasnak tekinthető.

Emögött van is ráció a cikk szerint, hiszen amikor egy társaság bejelenti, hogy venne saját részvényeiből, azzal egyúttal üzen is a befektetőknek: a cég menedzsmentje alulértékeltnek tartja a részvényeket. Amikor sok cég dönt egyszerre a vásárlás mellett, az kedvező a részvénypiac egészére nézve.

Természetesen ezzel a mérőszámmal is illik óvatosan bánni, ugyanis a sajátrészvény vásárlások havi értéke meglehetősen nagy ingadozást szokott mutatni, ezért egy, esetleg két hónap adataiból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ugyanakkor Santschi szerint ha júliusban sem vesz lendületet a sajátrészvény vásárlások mennyisége, akkor már komoly ok lehet az aggodalomra.

A neves hedge-fund menedzser, Douglas Kass, a Seabreeze Partners Management elnöke szerint a sajátrészvény vásárlások csökkenése és a vállalati felvásárlások és egyesülések számának növekedése hasonló okokra vezethető vissza. Szerinte mindkettő azt jelzi, hogy a cégek menedzsmentjei úgy érzik, a vállalatok hagyományos üzleti tevékenysége, különösen az exportra termelő cégek esetében már nem tud akkora növekedést produkálni, ami fenntarthatná a részvényárfolyamokat.

Az elmúlt öt évben az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek egy részvényre jutó árbevétele éves szinten átlagosan 2,4 százalékkal emelkedett, míg az egy részvényre jutó nyereség 20 százalékkal. A részvényenkénti nyereség dinamikus bővülését a sajátrészvény vásárlásokkal sikerült erősíteni, azonban ahogy emelkednek az árfolyamok, a cégek egyre kevésbé nyúlnak ehhez az eszközhöz. A felülértékelt részvények viszont kiválóak arra, hogy a cégfelvásárlások során ezzel fizessenek - véli Kass.

A sajátrészvény vásárlások értéke idén első negyedévben érte el csúcsát, a Dow Jones Indices adatai szerint az év első három hónapjában az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek összesen 241 milliárd dollárt költöttek ilyen célokra. Ezzel megdőlt az eddig rekordnak számító, az előző bikapiac csúcsán, 2007 harmadik negyedévében elért 231 milliárd dolláros érték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!