A bevételek valamelyest csökkentek, az üzemi eredmény és az EBITDA is emelkedett. Részben a visszaeső pénzügyi eredmény miatt azonban az adózott eredmény jelentősen csökkent. Sőt a társaság menedzsmentje egyszeri tételek miatt mintegy 200 millió forintos kockázatot lát a korábbi profit prognózisában. A társaság a harmadik negyedévben fizette ki a tavalyi, szokatlanul magas osztalékot, így a készpénzállomány mintegy 10 éve nem látott alacsony szintre esett - írja a Portfolio.hu.

Fontosabb adatok:

  • Csökkenő árbevétel ellenére növekvő üzemi eredmény és EBITDA
  • Az adózott eredmény ugyanakkor jelentősen esett
  • A menedzsment kockázatokat lát az idei profitcél teljesíthetőségében
  • A készpénzállomány mintegy 10 éves mélypontra esett az osztalékfizetést követően

Kedden piaczárás után tette közzé a Zwack a harmadik negyedéves gyorsjelentését. A társaság harmadik negyedéves bruttó árbevétele az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 4,9 százalékkal esett.

A Zwack jövedéki adó jogcímen 1,8 milliárd forintot fizetett (bázishoz képest -8,4 százalék), így a nettó árbevétel csupán 2,4 százalékkal 2,8 milliárd forintra esett.

A belföldi nettó árbevétel 1,7 százalékkal közel 2,5 milliárd forintra csökkent az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, míg az export értékesítés árbevétele 7,3 százalékkal 330 millió forintra esett. A társaság által közzétett konszolidált (április-szeptember) adatok szerint a belföldi prémium szegmensben a nettó árbevétel 3,6 százalékkal, a minőségi szegmensben pedig 0,7 százalékkal emelkedett.

A kommersz termékek termelését tavaly év végén állította le a vállalat, míg az értékesítést júniusban fejezte be. Piackutatási adatok szerint az április-júliusi időszakban a hazai prémium szeszesitalok forgalma (érték) 4 százalékkal növekedett, míg a minőségi termékeké 1,3 százalékkal csökkent.

Figyelmeztet a menedzsment

A menedzsment júniusban fogalmazta meg az idei várakozását, akkor 1,384 milliárd forintos adózott eredménnyel kalkuláltak. A társaság az egyszeri költségek (pl.: jutalom) és a gyengébb forint miatt jelenleg mintegy 200 millió forintos kockázatot lát a profit soron. Az adózott eredmény soron az év eddigi részét a júniusi tervekhez viszonyítva az utóbbi években csupán 2010-ben teljesített gyengébben a társaság. Az 1,189 milliárd forintos adózott eredmény azonban már jóval könnyebben teljesíthetőnek tűnik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!