Fogynak a guruk, sorra húzzák le a rolót

Tavaly több hedge fund húzta le a rolót világszerte, mint bármelyik más évben a válság óta. A befektetők elviszik a pénzt, s inkább a nagyobb szereplőket részesítik előnyben.
Lovas-Romváry András, 2017. március 20. hétfő, 14:01

Tavaly összesen 1057 hedge fund szüntette meg a működését, ez több, mint bármelyik másik évben a pénzügyi válság kezdete óta - írja a Hedge Fund Researchre hivatkozva a Bloomberg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a befektetők végleg hátat fordítottak volna a szektornak, az adatok szerint a hedge fundok által kezelt vagyon tavaly még enyhén növekedett is, 30,2 ezer milliárd dollárra. Ezt az összeget az év végén már csak 9893 alap kezelte, közöttük hedge fundokat vásárló hedge fundok is, az iparágnak utoljára 2012-ben volt ennyi szereplője.

Az alapok számának csökkenése jól mutatja a problémákat, amelyekkel az iparág küzd, a legfontosabb ügyfeleiket jelentő nyugdíjalapok ugyanis egyre többet panaszkodnak a hedge fundok magas költségeire, amelyek eközben nem párosulnak kielégítő hozamokkal. Az átlagos hedge fundnak tavaly nem sikerült magasabb hozamot elérnie, mint az S&P-500 Total Return Index.

A  hedge fundok gyenge szereplése egyébként idén is folytatódott. A teljesítményüket követő HFRI Fund Weighted Composite Index az év első két hónapjában 2,2 százalékkal emelkedett, ami elmarad az S&P 500-as index 5,9 százalékos hozamától.

A kezelt vagyon enyhe növekedése egyébként a pozitív hozamoknak volt köszönhető, a befektetők ugyanis eközben pénzt is vittek el a hedge fundoktól, a nettó tőkekivonás 70,2 milliárd dollárt tett ki. Eközben a hedge fundok díjazása kis mértékben csökkent, a kezelt összeg 1,48 százalékára, a sikerdíjak mértéke pedig 10 bázisponttal 17,4 százalékra esett vissza.

Az iparág átalakulásából elsősorban a nagyobb alapok profitáltak. Tavaly év végén már csak a hedge fundok 19 százaléka kezelt egymilliárd dollárnál nagyobb összeget, ők az összes kezelt vagyon 91 százalékáért voltak felelősek. Az olyan óriások, amelyek 5 milliárd dollárnál is nagyobb összeget fektetnek be az összes hedge fundokra bízott pénz 70 százalékát tudhatták irányításuk alatt.

Nem csak sok volt a megszűnt hedge fund, de újonnan indulókból is kevesebb lett. Tavaly összesen 729 új hedge fund kezdte meg működését, míg 2015-ben még 968 volt ez a szám.

A tavalyi nem az első rossz éve volt a hedge fundoknak, már 2015-ben is hasonló visszaesést tapasztalt az iparág.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .