Folytatta a lejtmenetet Európa

Veszteségben zártak a vezető nyugat-európai indexek, folytatva a pénteki lejtmenetet. Az európai tőzsdezárást követően Amerika sem remekelt, a tengerentúlon is veszteségben álltak a fő mutatók.
Napi.hu, 2016. április 25. hétfő, 20:50

A londoni FTSE-100 és a frankfurti DAX 0,80 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,6 százalékkal esett. A Stoxx Europe 600 indexe 0,5 százalékos veszteségben zárt. A periféria indexei közül a milánói FTSE MIB 1,5, a madridi IBEX-35 1 százalékot esett.

A befektetők óvatosak voltak, és a kivárás jellemezte a hétfői kereskedést az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és a japán jegybank kamatdöntése előtt. A Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság kedden kezdődő kétnapos ülésén az elemzők szerint még nem döntenek kamatemelésről, de a befektetők arra számítanak, hogy a Fed világos utalást tesz a december utáni első újabb kamatemelés időpontjára és mértékére. A japán jegybank igazgatósága csütörtökön várhatóan újabb stimuláló intézkedéseket hoz, és megfontolhatja, hogy negatív kamatra bocsát hitelt a kereskedelmi bankok rendelkezésére.

A vállalatok között a francia EDF állami energiaipari óriáskonszern a legnagyobb vesztesek között volt 7,6 százalékos zuhanással. Az EDF közölte, hogy napirenden van a nyugat-angliai Hinkley Point atomerőmű-beruházás, ugyanakkor a súlyosan eladósodott vállalat bejelentette, hogy 4,5 milliárd eurós részvénykibocsátásra készül, ami csökkenti, hígítja az egy részvényre jutó eredményt.

A rézár csökkenését megszenvedték a bányaipari papírok, az Anglo American és a BHP Billiton 5 százalékkal zuhant. Az olajár lemorzsolódása 1,3 százalékos esésbe vitte az olaj- és a gázipari részvényeket.

A frankfurti tőzsde rossz szereplésében benne volt az is, hogy az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent az ifo gazdaságkutató intézet áprilisi német üzleti hangulatindexe.

Az európai tőzsdezárást követően a tengerentúlon sem volt jó a hangulat, a vezető indexek itt is mínuszban álltak. A Dow és az S&P-500 0,4, a Nasdaq 0,3 százalékkal esett. Az olaj ára is csökkent, a WTI jegyzése 2,4 százalékos csökkenést követően 42,68 dollár/hordónál járt. Az arany jegyzése ezzel szemben 0,8 százalékkal emelkedett, ami 1239,20 dolláros uniciánkénti árat jelent.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.04.25 23:45

Mindenki vár a FED-re és a BOJ-ra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html