Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BIS jelentése szerint meglehetősen kevés jel utal arra, hogy az angol font október eleji, átmeneti hatalmas zuhanásáért egy vagy több devizapiaci kereskedő szándékos magatartása lenne a felelős, inkább a devizapiac szerkezete okozhatta azt - tudósít a Reuters.

A BIS Piaci Bizottságának jelentése a beszámoló szerint óvakodott attól, hogy megnevezzen egy bankot is, illetve annak kereskedési gyakorlatát, mint a nagy összeomlás okozóját. Emlékezetes, hogy az angol font árfolyama október 7-én a hajnali órákban, az ázsiai piacok nyitásakor néhány perc alatt 9 százalékot zuhant, majd gyorsan visszapattant a korábbi szintre.

A Financial Times múlt hónapban arról írt, hogy pénzügyi felügyeleti szervek az amerikai Citi egyik Japánban tevékenykedő devizakereskedőjének a zuhanás alatt kötött  üzleteit vizsgálták meg közelebbről. A Citi közleménye szerint a kereskedési tevékenysége az adott időszakban megfelelően működött annak ellenére, hogy a piac nagyon illikvid volt.

Szerencsétlen együttállás

A világ vezető jegybankjainak delegáltjaiból álló bizottság jelentése szerint az elérhető adatok alapján úgy tűnik, a körülmények szerencsétlen együttállásának lehetett e következménye. A jelentés szerint a nagy esést azt okozta, hogy tömegesen aktiválódtak stop-loss megbízások és opció fedezési megbízások egy irányban a piac amúgy illikvid időszakában.

"Más tényezők, mint például a "kövér ujj" (fat finger, amellyel a brókerhibára, a megbízás elírására szoktak utalni) és lehetséges piaci manipuláció sem zárható ki teljesen, azonban erre nagyon kevés tény utal az elérhető adatok között, ha utal rá valami egyáltalán." Hozzáteszik azt is, hogy az elérhető adatok köre nem tekinthető teljesnek.

A bizottság elnöke, Guy Debelle az ausztrál jegybank helyettes kormányzója szerint a jelentés megállapításait figyelembe veszik a globális devizapiacokat szabályozó ajánlások kidolgozása során.

Vannak közvetlen tanulságok is. Ilyen például, hogy a piaci szereplőknek figyelembe kell venniük cselekedeteik lehetséges piaci hatásait is, de azt is, hogyan kell szabályozni az algoritmikus kereskedési rendszerek végrehajtási mechanizmusait is - tette hozzá.

Nem egyedülálló jelenség volt

A font esése nem volt egyedülálló jelenség az elmúlt három évben a globális pénzügyi piacokon, s ebben szerepet játszhat az is, hogy a piaci szereplők egyre inkább a számítógép vezérelt kereskedési technikák felé fordulnak. A BIS üléseire rálátó forrásokra hivatkozva a Reuters azt írja, hogy a felügyeleti hatóságok oldaláról egyre nagyobb aggodalommal figyelik az ilyen típusú eseményeket, s úgy érzik, foglalkozni kell velük. A jegybankok viszont egyelőre vonakodtak közvetlen intervencióval beavatkozni az ilyen összeomlásokba. Megjegyzendő, sokszor azok már le is zajlanak, mire a jegybankok reagálhatnának.

A jelentés szerint a fontkrach miatt egyetlen jelentős pénzügyi intézmény sem szenvedett el komolyabb veszteségeket, s nem is volt tovagyűrűző hatása. Ez a jelentés szerint arra utal, hogy a bankok és más piaci szereplők egyre felkészültebbek az ilyen események hatásaival szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!