Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,17 százalékkal 24 230,7 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 0,21 százalékkal esett, és 2642,1 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,38 százalékkal lett kevesebb, és 6847,59 ponton zárt - írta az MTI.

A volt tanácsadó Michael Flynnt azzal gyanúsítják, hogy szándékosan tett hamis tanúvallomást az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) Szergej Kiszljakkal, a Washingtonban akkreditált volt orosz nagykövettel fenntartott kapcsolatairól.

Elemzők szerint a befektetők megrettentek attól, hogy a Flynn-ügy megakaszthatja a Fehér Ház amúgy sem gördülékenyen működését és hogy a történtek kihathatnak a kormány adócsökkentési tervére, amit épp a kongresszus tárgyal.

Donald Trump elnök adócsökkentési javaslatának legnagyobb haszonélvezői a kisebb vállalatok, ezért nem véletlen, hogy épp az ezeknek a cégeknek a részvénymozgását követő Russell 2000 index gyengült péntek estig a legnagyobb mértékben, több mint két százalékkal.

A technológiai ágazatban a trendet a Broadcom bejelentése alakította. A cég ugyanis azt közölte, hogy miután november közepén elutasította 103 milliárd dolláros vételi ajánlatát a rivális Qualcomm chipgyártó, egyelőre nem próbálkozik újra - írta az MTI.

A nyitókép forrása: Saul Loeb/Pool/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!