Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 10., péntek 19:11   Palatinszky Péter

Gyilkos verseny indult, sokan el fognak vérezni - ez jön a Malév-bukás után?

Bár elemzők szerint hosszabb távon csak a legnagyobb légitársaságok élik majd túl az iparág gyilkos versengését, a tavalyi nagy árfolyamzuhanásuk után befektetői szempontból rövid távon a Ryanair részvényei állhatnak a legjelentősebb drágulás előtt.
AlfaTrader – A devizakereskedés új dimenziója. EUR/HUF kereskedés – 20 filléres célspread.

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A Malév bedőlését követő piac- és utasszerző tolongás fényében kissé meglepőnek tűnhet egyes iparági elemzők apokaliptikus jóslata az európai légitársaságok jövőjét illetően. Eszerint csak a legnagyobb nemzeti légitársaságok maradnak életben, míg a jóval magasabb hatékonysággal üzemelő diszkonttársaságok közül is sokan el fognak vérezni az öldöklő küzdelemben. Tömören összefoglalva túl sok, kis piaci részesedéssel bíró társaság van a piacon, és keveseknek adatik majd meg, hogy egy piacszerző árversenyben tartósan részt vehessenek. Érdemes körbetekinteni a szereplők között, a tavalyi évet a legtöbben csak komoly árfolyamveszteséggel tudták túlélni.

Utasforgalom alapján a második, míg árbevétel alapján a legnagyobb európai légitársaság, a Lufthansa már ősszel elkeserítette a befektetőket a várható eredményhanyatlással, jelenleg egy középtávú költségtakarékossági program kidolgozásán fáradozik. Lassan körvonalazódik angol diszkonttársaságának értékesítése, jól halad a különböző egységek közötti szinergia kiaknázása, ezzel egyelőre meggyőzte a piacot és az elemzőket, határozottan javult a megítélése. A frissen publikált célárak a 11,2 eurós szintet mintegy 20 százalékkal haladják meg, de hozzáértők szerint elérhetetlennek tűnik a tavalyi éves rekord 15 eurós értéke. A mostani árfolyamon a könyvérték 65 százalékáról beszélhetünk, 18 százalékos P/S mellett, míg a minimális idei nyereségnek köszönhetően 20 feletti P/E adódik. A legpesszimistább prognózisok is a cég túlélésével kalkulálnak, dacára a kiélezett iparági konszolidációnak és bedőléseknek.

Az Air France−KLM menedzserei hetek óta sikertelenül próbálnak megküzdeni a folyamatos sztrájkokkal − a szakszervezeti jogok változtatásába elsősorban a pilóták szakszervezete képtelen beletörődni −, amelyek miatt 10 millió euró veszteséget kénytelen naponta elkönyvelni a cég. A legfrissebb hírek szerint a munkabeszüntetés két hét múlva folytatódhat, jelenleg a társaság járatainak mindössze 60 százaléka képes elindulni. A januári utasforgalomra egyébiránt nem lehetett panasz, 3,7 százalékkal nőtt, azonban az áruszállítás 10,3 százalékos visszaesése aggodalomra adhat okot. Az elemzők 2012-re veszteséggel számolnak, igaz, a cég erre már korábban felkészítette a piacot, és szinte senki sem vár jelentősebb áremelkedést az 5 eurós jelenlegi szintről.

Az IAG − a British Airways és a spanyol Iberia tulajdonosa − részvényei a szektortársakhoz hasonló utat járt be, jelenleg a londoni tőzsdén 183 penny. A két cég tavalyi összeolvadása kifejezetten pozitív történetnek minősült, jelenleg viszonylag alacsony adósságállománnyal rendelkezik. Az idei nyereségben komoly visszaesés várható, így 20 feletti P/E-ről beszélhetünk. A januári friss forgalmi adatok egyelőre nem okoztak csalódást, az utóbbi hetek emelkedése azonban olyan mértékű volt, hogy azt az elemzői célárak még nem tudták követni.

Az utasforgalom alapján Európa első számú légitársasága, a Ryanair kifejezetten jó pozícióból vághat neki az évnek, komoly, gyorsan mozdítható flottája van az esetleges piaci rések betöltésére, a hatékonysága szinte egyedülálló, a kihasználtsága tartósan 71 százalék feletti. Némi üröm az örömben a januári 6 százalékos visszaesés az utasforgalomban, ám így is ez az első számú befektetési célpontja a szektort vizsgáló elemzőknek, a 12-es idei P/E és a 191 százalékos P/BV mellett mintegy 15-20 százalékos áremelkedésre látnak lehetőséget.

Az easyjet kiemelkedő eszközkihasználtsága és alacsony eladósodottsága továbbra is vonzó, azonban itt is visszaesés volt a januári adatokban, míg éves szinten mintegy 10 százalékos forgalomnövekedést könyvelhetett el. Ennek ellenére további, mintegy 10 százalékos felértékelődés várhat rá a mostani 460 pennys szintről. A kisebb szereplők közül az Air Berlin helyzete reménytelennek tűnik, az SAS továbbra is veszteségesen üzemel, míg a Finnair jövője a veszteség ellenére menthető lehet.

Hozzászólok
borgivan, 2012. február 12., vasárnap 20:39

Döglődő és beteg kishalakat nem érdemes megenni a nagy halaknak sem, mert esetleg ők sem élik túl.

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Fenyvesi666, 2012. február 12., vasárnap 8:04

@Archer58: Eredményes volt a tudományos szocializmus szigorlatod?

Tájékozottabb is lehetnél, a Közgazdaságtudomány nem tudomány, nagyszájú közgazdászokra, közgazdász hallgatókra semmi szükség.
Illetékes szakemberek ezután Balatonban, Dunában, Tiszában minden rosszul viselkedő nagy hal orrára rá fognak koppintani!

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Archer58, 2012. február 12., vasárnap 7:25

Emlékeztetnék mindenkit a kapitalizmus alapszabályára.

A nagy hal bekapja a kis halat. A kis hal pedig bekaphatja.

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Bhole, 2012. február 11., szombat 20:56

A legnagyobb szereplő kiesése hogyan fokozza a versenyt? (EU-s logika.)

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
megalodon, 2012. február 10., péntek 21:20

Megnyugtató érzés, hogy a gyilkos árversenyben a végén 5 forintért oda vissza megjárjuk Budapest-New Yorkot egy fapadossal (bár a szendvics többe fog kerülni az már biztos) csak az a kérdés, hogy ki és miből fogja kicserélgetni időben az 1 millió dolláros hajtómüveket (a többiről már ne is beszéljünk..)

Végülis tekintsük ezt a repülést egy bevetésnek, 20% alatti veszteség végülis belefér egy ilyen gyilkos /ár és profit/ háborúba :-)

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés



Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek