BUX
38744

Gyógyszerpapírt vegyenek!

Több nagy amerikai befektetési bank is vételre ajánlja az utóbbi időben a befektetők kegyeiből kiesett nyugat-európai gyógyszerrészvényeket.

Kummer Krisztián, 2005. január 17. hétfő, 15:56

A gyógyszeripari papírok az utóbbi időben szokatlanul kegyvesztetté váltak, így itt lenne az ideje, hogy visszatérjenek a valós értékükhöz - idézte a Bloomberg a Merrill Lynch londoni elemzőjének múlt héten íródott levelét. Az európai gyógyszergyártók harminc éve nem álltak ilyen jól osztalék ügyében a piachoz képest, mint most, az árfolyamok azonban mélyen a piaci átlagok alatt teljesítenek. Az elemzók szerint az ágazat nyeresége idén 14 százalékkal nő, szemben az általánosan várt 11 százalékos emelkedéssel, a legutóbbi negyedév során mégis 2 százalékkal esett vissza a Dow Jones 600-as egészségügyi indexe. A szektort előbb a Merck Vioxx-visszahívása, majd az AstraZeneca húzta vissza, akinek tüdőrák elleni gyógyszere hatástalannak bizonyult. A probléma nem újkeletű, hisz az alapkezelők szerint kilenc hónapja a gyógyszerszektor a legalulértékeltebb ágazat, így egyre többen - például a Merrill Lynch és a Lehman Brothers elemzői - vélik úgy, eljött az igazság pillanata.