A NAPI Gazdaság cikke. Az önkormányzat ellenzéki frakciói is egyetértettek azzal, hogy a város tulajdonában lévő több mint 7 százaléknyi Rába-részvénycsomagot egyben kell értékesíteni - közölte tegnap a városházán a pártok frakcióvezetőinek részvételével megtartott sajtótájékoztatón Borkai Zsolt polgármester. Győr az elmúlt években fokozatosan eladta a Rábában lévő, tíz éve még 11 százalékos részesedését, 2006-ra már csak 7,2 százalék maradt, amivel érdemben már nem tudtak beleszólni a nagyvállalat irányításába - tette hozzá a polgármester. Idén tavasszal a közgyűlés - elsősorban a fejlesztési források növelése érdekében - egyhangúan úgy döntött, hogy a részvénycsomagot értékesíteni kell. Az eladásnál bevételi minimumként - a bevált gyakorlat szerint - 180 napi átlagárat vettek figyelembe. Ekkor (2007. április 17-én) a részvényeket 1546 forintos árfolyamon jegyezték a tőzsdén. Ezért a közgyűlés akkor úgy döntött, hogy az árfolyam-emelkedés reményében egyelőre várnak az eladással. Borkai a Napi Gazdaságnak nyilatkozva kifejtette: ő személy szerint sokáig a részvények darabonkénti eladása mellett volt, ám meggyőzték arról, hogy ennek jelentős kockázata van. Öt százalékot meghaladó értékesítést követően ugyanis be kell jelenteni azt, ami árfolyamzuhanást eredményezhet, arról nem beszélve, hogy egy ilyen megoldás esetén még inkább felmerülhet a korrupció gyanúja. Szeptemberben - miután a Rába-papírok ára kétezer forint fölé emelkedett - végül úgy döntöttek, hogy egy közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott brókercég segítségével értékesítik a papírokat. A polgármester az elmúlt hét csütörtökén rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy megtárgyalják: elfogadható-e a 2000 forintos ajánlat, és nem lenne-e kedvezőbb a részvényeket a tőzsdén egyenként értékesíteni. Az árfolyamkockázatoktól tartva a testület egyhangúlag a 2000 forintos minimumajánlat elfogadása mellett döntött. Ugyanakkor hétfőn előbb 2050, majd 2100 forintos ajánlat is érkezett Győrbe. A helyzet tisztázására a legalkalmasabbnak egy eladói aukció tűnt, amelyen 2100 forint volt az induló ár. Végül kedden délelőtt 2150 forintért kelt el a pakett. Borkai hozzátette: így 150 millió forinttal nagyobb bevételhez jutott a város, mint amennyit a közgyűlés az elmúlt héten alsó határként megszabott. A több mint kétmilliárd forintos bevételt valamennyi párttal egyetértésben kizárólag fejlesztésre fordítják. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a Rába-papírok árfolyama már 2500 forint felett van - és ezek szerint csaknem 350 millió forint pluszbevételtől esett el a város -, a polgármester úgy reagált: "jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok". Borkai kifejtette: az önkormányzatok - köztük a győri is - rendkívül nehezen tudnak kezelni egy-egy részvénycsomagot. Ráadásul - tőzsdei elemzések szerint - az általuk elért értékesítési ár jóval meghaladja a részvények "valós" értékét. Bár a város továbbra is szívén viseli a Rába sorsát, a cég évek óta nem fizetett osztalékot. Nem beszélve arról, hogy egy testületi döntést a polgármester sem bírálhat felül. Borkai végül megjegyezte, hogy szerinte jó gazda módjára jártak el, és nem elkótyavetyélték a vagyont, hanem kivárták a megfelelő pillanatot, anélkül, hogy túl nagy kockázatot vállaltak volna. A Rába-részvényeket a tavaszi közgyűlés által elfogadott minimumárhoz képest közel 600 millió forinttal drágábban értékesítették.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!