Új, hatéves csúcsra emelkedett a dollár árfolyama a japán jennel szemben a szerda reggeli kereskedésben. A keresztárfolyam átmenetileg átlépte a 110-es szintet is. A gyors gyengülésre válaszul a japán kormány szóvivője azonnal közölte, hogy a hatóságok szoros figyelemmel követik a jen árfolyamának alakulását - írja a CNBC.com.

A dollár augusztus eleje óta így már több, mint 8 százalékkal erősödött a jenhez képest, elsősorban a Fed monetáris politikájának szigorításával kapcsolatos várakozások, másrészt a japán gazdaság gyengélkedése miatt.

A japán gazdaságpolitika irányítói elvileg örömmel fogadják a gyengébb jent, hiszen az segít az exportorientált japán cégeknek, azonban a túl gyors mozgásokat már nem kedvelik ennyire - írja az összefoglaló. Emlékeztetnek arra is, hogy a másik oldalon a vállalati profitokra kedvezőtlen hatása van annak, hogy a masszívan nyersanyagimportőr japán gazdaság számára a termelési költségek növekedését is magával hozza a gyengébb jen.

A dollár-jen keresztárfolyam enyhén tovább emelkedhet, azonban hamarosan stabilizálódni fog - mondta Eisuke Sakakibara, korábbi japán pénzügyminiszter-helyettes. A Mr. Jen becenevet még a 90-es években elnyerő szakértő felhívta a figyelmet, hogy bár a japán gazdaság gyengébben teljesít, mint sokan várták, azonban ami mutat, az még mindig jónak tekinthető.

Kifejtette, a jen további gyengülése nem túl valószínű, s ez a mostani folyamat is inkább csak a dollár erősödésének köszönhető minden devizával szemben. A piac azonban már beárazta az erősebb dollárt, ezért nem nagyon hiszem, hogy a keresztárfolyam tartósan 112-113 fölé kerülne. Inkább 107 és 112 között fog sávozni - tette hozzá.

dollár/jen
Kép: Alfatrader



Számos piaci szereplő részéről egyébként az volt a várakozás, hogy a japán gazdaságpolitika alakítói további lépéseket tesznek az április adóemelések kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozása, a gazdaság élénkítése érdekében. A kedden közzétett adatok szerint a kiskereskedelmi eladások éves szinten 1,2 százalékkal emelkedtek augusztusban a szigetországban, eközben a háztatások fogyasztása 4,7 százalékkal csökkent. A Bank of Japan a következő héten ülésezik, s elemzők egy része arra számít, hogy további lazító intézkedéseket hozhat, Sakakibara szerint azonban inkább későbbre tartalékolhatja a puskaport.

Valószínűbb, hogy a BOJ a további monetáris lazítást jövőre tartalékolja, 2015-ben ugyanis újabb 10 százalékos fogyasztásiadó-emelés várható, aminek hatásait ellensúlyozni kell majd. A jegybank szerintem ekkor fog majd lépni - tette hozzá.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!