A mai kötvényaukción látott kereslet messze felülmúlta a két héttel ezelőttit, és ennek köszönhetően a mai napon összesen 86 milliárd forintnyi 3, 5 és 10 éves kötvényt értékesített a délelőtt folyamán az ÁKK. Az elsődleges piaci szereplők a múlt heti 149 milliárdos keresletét követően már 240 milliárd értékben nyújtottak be ajánlatokat a papírok iránt. A rendkívül erős kereslet hátterében az MNB múlt csütörtöki bejelentése állhat, amivel ösztönzi az állampapírpiacra való tőkeátcsoportosítást.

A 3 éves papírok esetében majdnem a duplája volt az érdeklődés a két héttel ezelőttinek: az elsődleges piaci szereplők most 116,775 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatokat, ami majdnem ötszörös túljelentkezésnek számít. Az ÁKK így a tervek felett, 33,5 milliárd forintnyi forrást vont be 4,1 százalékos átlaghozam mellett. Ez 37 bázispontos csökkenést jelent a két héttel korábbi szinthez képest és 13 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi másodpiaci jegyzések záróértékénél is.

Az 5 éves papírok esetében a piaci lefedettség 3,2-szörös volt és így az adósságkezelő a tervezett 20 milliárd helyett 30-at adott el a papírokból, ami maximális emelésnek számít. A átlagos hozamszint így 29 bázisponttal csökkent a korábbi aukcióhoz képest, sőt a tegnapi másodpiaci árazásnál is alacsonyabb lett 13 bázisponttal.

Az 10 éves kötvények esetében is rég nem látott kereslettel szembesült az ÁKK, majdnem négyszeres túljelentkezés volt. Így ez alkalommal a maximális 50 százalékos emeléssel 22,5 milliárdra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az átlaghozam 23 bázisponttal csökkent az április 17-i aukcióhoz képest és a tegnapi másodpiaci árazásnál is 11 bázisponttal alacsonyabb volt.

A forint nem reagált érdemben a jól sikerült aukciós eredményekre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!