Eurodollár kereskedés már 0.7 spreadtől az AlfaTraderen.
AlfaTrader a megbízható forex partner.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
"Túlzottan optimistának ahhoz, hogy akadályozzák a piac felfelé menetelését" - ???????????? szerintem ha valaki túlzottan optimista, akkor nem akadályozza a piac felfelé menetelését, hanem elősegíti azt. A pesszimizmus az, ami akadályoz. A VIX indexhez hasonlóan változik a dollár volatilitása is: három hete nem mozdult semmit. Beszédes viszont, hogy az euró és a dollár ugyanott van effektíve, mint ahol június 1-jén volt, amikor a tőzsdeindexek 10-15%-kal voltak lejjebb! Sőt, a jen sem gyengült sokat, annak nagy részét is a múlt héten tette. Eközben a kanadai dollár 6, az ausztrál dollár és a svéd korona pedig 9 százalékkal erősebb mint június elején! Vagyis nyugodt körülmények között a kanadai dollárt, az ausztrál dollárt és a svéd koronát (és persze a forintot is) addig erősítették amíg lehetett, míg az euró és a dollár ott maradt ahol. Véleményem szerint ha tényleg optimizmus lenne, akkor a dollár jelentőset esett volna, az euró jelentős erősödése mellett. Nem ez történt. Június eleje óta korrekció van a piacon, amit a március közepén kezdődött esés folytatódása fog követni szeptemberben. Az ősz második felétől tartós emelkedés kezdődhet meg, a pesszimizmus fokozatosan fog elmúlni.
Moderációt kérek Válasz erre
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
















