A múlt héten nyilvánosságra hozott, várakozások fölötti lakáspiaci és autóipari forgalmi adatokat kitörő optimizmussal fogadták a tengerentúli részvénypiacokon. A pénteken nyilvánosságra hozott júliusi használtlakás-piaci mutatók 1020 pont fölé repítették az S&P 500-as indexet, amely azóta tovább emelkedett, a hétfői kereskedés első harmadában elérve az 1036 pontot is. A DJIA is nagyot ugrott a makroadatok közlését követően, a 9400 alatti szintekről 9500 pont fölé, hétfőn pedig - folytatva emelkedését - 9588 pontos napon belüli csúcsig is eljutott.

A tengerentúli használtlakás-piacon az előző hónapban tapasztalt megugrás a szakértők szerint azonban inkább óvatosságra mintsem örömre int. Bár a 2007 augusztusa óta nem látott növekedés - a családi házak és lakások iránti kereslet a National Assotiation of Realtors adatai szerint immár negyedik hónapja, ezúttal 7,2 százalékkal emelkedett - azt sugallja, hogy az ingatlanpiac kálváriája a végéhez közeleg, az elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a pozitív trend mögött az amerikai kormány "áldásos" tevékenysége rejlik. Azt követően ugyanis, hogy a hitelpiaci válság beköszöntével a bankok látványosan kivonultak a jelzálog-piacról, helyüket a kormányzat vette át, amely többek között a Freddie Mac és a Fannie Mae által garantált alacsony hitelkamatok szinten tartásával, valamint adókedvezményekkel próbált életet lehelni a szektorba.

A kilábalás fenntarthatósága ellen szól az a tény, hogy a lakáspiaci forgalom javát a kényszer-eladások adták, miközben a piacképtelen lakások száma tovább emelkedett, az ingatlanárak pedig megállíthatatlanul csökkennek (éves szinten 15 százalékkal). A kormányzati gondoskodás sem tarthat örökké, a vásárlást ösztönző adókedvezmények november 31-i hatállyal megszűnnek, eztán csak abban bízhatnak a piaci szereplők, hogy az alacsony árszínvonal fenntartja az érdeklődést. Még ebben az esetben is akadályozhatja a szektor talpraállását több mint 4 millió új gazdára váró lakás, amely a jelenlegi vételi trendek fennmaradása mellett majd' 10 hónapig ellátná az Egyesült Államok lakáspiacát.

Ha ez nem lenne elég ok a pesszimizmusra (tekintve, hogy a jelenlegi válság hátterében épp a lakáspiaci lufi kipukkanása áll) a tengerentúli munkaerőpiac legújabb traumáját okozó autópiac helyzete sem egyértelműen stabil a MarketWatch-nak nyilatkozó szakértők szerint. Bár a júliusi forgalmi adatok tanúsága szerint a hónap második felében bevezetett, augusztus végével lejáró roncsprémium jót tett a szektornak, ám a program végével kezdődhet újra a szenvedés.

Az elemzők a szektor nagyágyúinak részvényei iránti kereslet ideiglenes megugrása után jelentős korrekcióra számítanak azt követően, hogy a fogyasztói ösztönzés kifullad. A program során legkeresettebb Toyota papírjainak jegyzése már hétfőn lefelé indult el - a New York-i parketten is jegyezhető részvény 0,4 százalékos mínuszban, 86 dolláron cserélt gazdát miközben az irányadó indexek még emelkedést mutattak. Ehhez hasonlóan a negatív tartomány felé vette útját a Honda és a Ford jegyzése is; előbbi csak hajszálnyival marad el pénteki 32,07 dolláros záróárától, utóbbi azonban már több mint 4 százalékos veszteséget jelez.

A szakértők arra számítanak, hogy a roncsprémium-program végével mind a kereslet, mind a termelés visszaesik legalább korábbi szintekre, ám az is előfordulhat, hogy a mostani fellendülés még inkább visszaveti a jövőbeli forgalmat. A kedvezményes autóvásárlással ráadásul épp azokat az - alsó, illetve alsó-középosztálybeli - fogyasztói szegmensbe tartozókat ösztönözték újabb hitelek felvételére illetve kiadásokra, akik számára kulcsfontosságú volna a fokozott tartalékolás - tekintve a munkaerő-piaci kilátásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!