A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,16 százalékkal, 24 140,91 pontra esett. Az S&P 500-as mutatója 0,01 százalékkal csökkent, és 2629,27 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,21 százalékkal lett több, és 6776,38 ponton zárt - írta az MTI.

Az olaj világpiaci árának csökkenésével párhuzamosan esett az energetikai vállalatok árfolyama, és nem fogadták jól a befektetők a Home Depot 15 milliárd dolláros sajátrészvény-visszavásárlási programját sem. Ugyanakkor a nagy tőkeértékű technológiai vállalatok többsége drágult, a Microsoft, a Facebook és az Alphabet árfolyama több mint 1 százalékkal emelkedett.

A befektetők figyelmét továbbra is az adóreformról elfogadott javaslatok kötik le. John Cornyn szenátor, a republikánus frakció helyettes vezetője szerint a kongresszus december 22. előtt befejezheti a képviselőházban, illetve a szenátusban elfogadott törvényjavaslat összefésülését, és az elnök elé terjeszthetik aláírásra az adók csökkentését célzó törvényjavaslatot.

Nem mozgatta meg a tőzsdeindexeket az sem, hogy Donald Trump amerikai elnök - a várakozásokkal összhangban - bejelentette, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Egyes elemzők szerint azonban a dollár jenhez viszonyított gyengülése mögött ez a bejelentés áll, ugyanis a geopolitikai feszültségek kiéleződésétől tartó befektetők a válságok idején biztonságos menedéknek számító jenbe terelték át tőkéjük egy részét - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!