A Rába Nyrt. igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek az április 6-ra összehívott éves rendes közgyűlésen, hogy a 2011. év után a társaság ne fizessen osztalékot. A Rába részvényesek évek óta nem kapnak osztalékot.

A magyar számviteli szabályok szerinti mérleget 18,97 milliárd forint főösszeggel és 57,04 millió forint mérleg szerinti veszteséggel indítványozza az igazgatóság elfogadni. A nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült mérleget 35,78 milliárd forint főösszeggel és 454,53 millió forint nyerséggel terjeszti elő a testület jóváhagyásra.

A részvényesek új felhatalmazást adnak az igazgatóságnak saját részvény vásárlására. A 18 hónapra szóló felhatalmazás alapján az igazgatóság a mindenkori alaptőke 15 százalékának megfelelő saját részvényt vásárolhat. A javaslat szerint a minimális vételár a szerzés napját megelőző tőzsdei átlagárnál legfeljebb 10 százalékkal lehet olcsóbb, míg a maximális vételár a vétel napját megelőző tőzsdei záróárat legfeljebb 10 százalékkal haladhatja meg.

Február 29-én az egyetlen 5 százalékon felüli tulajdonos a Államadósság Kezelő Központ Zrt. Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapja volt 16,13 százalék szavazatot biztosító részvényhányaddal. A Rába közgyűlésén minden bizonnyal még nem szavazhat a magyar állam, mert - a legutóbbi információk szerint - az Európai Bizottság versenyhatóságától várják a jóváhagyást a tulajdonszerzésre.

A magyar állam a nyilvános vételi ajánlat alapján a tranzakció versenyhatósági engedélyezését követően összességében 73,67 százalékos tulajdonrészt fog megszerezni a járműipari cégben, ami 76,97 százalékos szavazati arányt biztosít. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeire tett ajánlatát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2011. november 8-án hagyta jóvá. Az állami felvásárlást az MNV korábban azzal indokolta, hogy "a többségi tulajdoni hányaddal a Magyar Állam a nemzeti vagyont egy stratégiai fontosságú iparágban gyarapítja".

A Rába részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában lehet kereskedni. A papír a szerdai tőzsdenapot 762 forinton, az előző napi záróárhoz képest 1,68 százalékos gyengüléssel zárta, de forgalma alig érte el az 1,8 millió forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 832, a legalacsonyabb 480 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!