BUX
37486

Így áll az olajháború - mi lesz az árakkal?

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a nemzetközi piacokon az olajárak maradhatnak a hordónkénti 45-50 dolláros sávban, amivel elégedettek lehetnek a kitermelők és a fogyasztók is - állapították meg a Raiffeisen Bank elemzői legújabb stratégiai kiadványukban.

Domokos László, 2017. június 27. kedd, 18:07

Kínálati oldalról bőségesen el van látva az olajpiac, de keresleti oldal még optimista becslések mellett sem tudja ezt ellensúlyozni, így a jelenleginél érdemben magasabb olajárakra nem sem számítani. A tartósan alacsonyabb szinteknél pedig egyre nehezebb a palaolaj kitermelési nyereségességét fenntartani és a klasszikus kitermelők költségvetése is kicsorbul - fogalmaztak a Raiffeisen bank elemzői.

Nem megy az OPEC-nak

A tavaly decemberi történelmi OPEC és nem OPEC országok közötti megállapodás júniusban véget ér anélkül, hogy a hozzá fűzött készletcsökkentési és áremelési reményeket beváltotta volna. Így nem volt meglepő, hogy ugyanazok az országok, ugyanolyan feltételek mellett - összesen 1,8 millió hordó per nap kitermelés-megvonás - meghosszabbították az egyezséget.

Az egyetlen érdekesség, hogy egészen 2018 első negyedévéig tart a következő etap. E hosszabbítás időzítésnek oka vélhetően az, hogy a program végét követően lesznek az oroszországi választások és Szaúd-Arábia is akkor akarja bevezetni az állami olajvállalat, a Saudi Aramco 5 százalékát a tőzsdére.

Az elmúlt három év felhalmozásának köszönhetően a készletek 3 milliárd hordó fölé ugrottak májusban az OECD országokban. Pillanatnyilag a készletek 66 napra elegendőek, szemben a válság előtti 57 napos szinttel.

Rekordokat dönt az amerikai kitermelés

Az olajpiaci háború az amerikai palaolaj-kitermelők kiárazása miatt indult el, ám ebben az OPEC kudarcot vallott. Az alacsonyabb árak jelentős hatékonyságnövelésre kényszerítették az amerikai kitermelőket, akik ma már jól érzik magukat hordónként 50 dollár környékén - vélik a közgazdászok.

Az amerikai energia ügynökség (EIA) becslése szerint jövőre megdőlhet az USA 1970-ben beállított kitermelési szintje, ezzel a bővülésével párhuzamosan az olajkutak száma is növekszik. Június közepére 22 hete töretlen emelkedést láthattunk az üzembe helyezett olajkútszámban - erre 30 éve nem volt példa. Így 1939 olajfúró kút van üzemben az Egyesült Államokban.

Az adatok 1987-ig terjedő történelmében 1609 kút volt a rekord 2014 októberében. Tovább 5946 darab (ez hároméves csúcs) kifúrt, de nem üzembe helyezett kút van, amely csak a kedvezőbb környezetre vár az indításhoz.

Az amerikai palaolaj könnyű típusú olaj, amire a legtöbb finomító még nincs felkészülve ezért egyszerűbb külföldi vevőt találni rá. Ez a nigériai kitermelés csökkenéssel párhuzamosan sikeresen is zajlott, mivel az afrikai ország hasonló minőségű olajat hoz a felszínre.

És eközben Kínában

Eközben Kínában a dízelfogyasztás több mint egy évtized után először csökkent, ami egyelőre az ipari lassulás állapotának érdekes adaléka. A 2005-2015 közötti időszakban átlagosan 5,7 százalékkal bővülő üzemanyag-felhasználás tavaly csak 3,3 százalékkal nőtt. Így is Kínáé a legnagyobb szelet (400 ezer hordó per nap) a világ fogyasztásbővülési tortájából (1,6 millió hordó per nap).

Egyelőre olyan mértékben nincs kereslet a világon, hogy vevő nélkül hánykolódnak a tengeren teletankolt olajszállító hajók. Júniusban 112 millió hordónyi olaj pihent ilyen hajókban szerte a világ tengerein. Május elsején még csak 74 millió hordó volt hajókban - 2012 óta nem láthattunk ilyen gyors tengeri készletezést - állapították meg a bank közgazdászai.