Így járt, aki egy éve aranyba fektetett

Az ezüst dollárban számítva több mint 15 százalékkal értékelődött le 2015-ben, míg az arany közel 12 százalékkal, aki egy éve forintért vett nemesfémeket, az közel nullával zárta az elmúlt évet, több feltörekvő ország valutájában, például orosz rubelben, indonéz rúpiában és török lírában pedig a nemesfémek ára még nőtt is - közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
MTI, 2016. január 17. vasárnap, 08:44

Az arany unciája (1 uncia=31,1035 gramm) 2015 végén 1060 dollárba került, közel 12 százalékkal kevesebbe az egy évvel korábbihoz képest. Utoljára 2009 novemberében lehetett ilyen olcsón hozzájutni a sárga nemesfémhez. Ennek oka, hogy a befektetők több okból is a dollárt részesítették előnyben, amely általában ellentétesen mozog a két fő nemesfémmel szemben.

A dollárkeresletet növelte, hogy a befektetők úgy érzékelték, az amerikai gazdaság a válságot maga mögött hagyva tartós növekedési pályára állt, szemben az Európai Unióval, emiatt az amerikai dollár több mint tíz százalékkal értékelődött fel az euróval szemben. Juhász Gergely szerint az is a dollárt erősítette, hogy a befektetők biztosra vették, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 2015-ben mindenképpen megkezdi irányadó kamata emelését, ami 2015 decemberében be is következett. Mivel a dollár a forinthoz képest sokat erősödött, így a forintban mért aranyárak gyakorlatilag azonosan zártak a tavalyelőtt mért év végi szinttel. Orosz rubelben, török lírában és indonéz rúpiában pedig mindkét nemesfémért többet kellett fizetni 2015 végén az előző év azonos időszakához képest.

Az aranynál jobban, több mint 15 százalékkal értékelődött le dollárban az ezüst, amiben közrejátszott, hogy a kínai gazdasági lassulás az ezüstöt jobban érintette, mint az aranyat. Egy uncia ezüst 13,72 dollárba került tavaly év végén. Az ezüst nagyon alulértékelt, a napelemek térhódítása és egy sor egyéb technológiai újdonság növelheti az ezüst iránti keresletet, emiatt egy szép áremelkedés bontakozhat ki a szürke nemesfémnél. A kilenc és fél év után először sorra kerülő amerikai kamatemelés hatására a következő hónapokban minden bizonnyal tovább erősödhet a dollár, emiatt az arany ára dollárban számítva továbbra is nyomás alatt maradhat. Ugyanakkor a statisztikai átlagok alapján az aranyár csökkenésének már a végéhez kellene közelednie, különösen az euróban vagy forintban befektetőknek kínál jó lehetőséget idén a sárga nemesfém.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK