Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kivételes cég az Apple, olyan vállalat, amelyből egy évszázadban csak kettő adódik - idézi a Financial Times az aktivista befektetőt, Carl Icahnt, aki egy televíziós interjú során beszélt az Apple-befektetéséről. Elmondta, hogy 2013 augusztusában vett először bele az Apple-részvényekbe és azóta egyetlen papírt sem adott el, sőt, már bánja, hogy nem vett még több részvényt akkor.

Icahn 2013 nyarán 1 milliárd dollár értékben vásárolt Apple-részvényeket, amit 2014 elején 3 milliárd dollárra növelt. Idén februárban bejelentette, hogy 53 millió darab részvénnyel rendelkezett, aminek értéke akkor 6,5 milliárd dollár volt. Azóta pedig még tovább emelkedett az árfolyam, pénteken kis híján új történelmi csúcsot döntött.

Csak egy Apple születik minden ötven évben

Minden 50 évben jön egy ilyen vállalat, amelyik így tud hajrázni. Annyira bízom az Apple részvényeiben, hogy ha esik az árfolyam, még többet fogok vásárolni belőle - mondta el Carl Icahn.

Véleménye szerint ez a részvényárfolyam teljesen "abszurd", korábban elmondta, hogy az Apple-nek ezermilliárd dolláros cégnek kellene lennie. (A vállalat piaci kapitalizációja jelenleg 750 milliárd dollár környékén mozog.) Szerinte a céget még mindig "félreérti" a Wall Street. Hozzátette, hogy az Apple-befektetés azért nem teljesen veszélytelen. Bármi történhet ez nem egy olyan játék, amiben nem lehet veszíteni, az elmúlt öt évben nagy fluktuációkat lehetett látnia az árfolyamban.

Annak idején Icahn keze is benne volt abban, hogy a cég elkezdett készpénzt visszajuttatni a részvényeseknek és elmondása szerint folyamatosan nyomást gyakorol a menedzsmentre, hogy még több pénzt fordítson a saját részvények vásárlására. Múlt héten, amikor az Apple közzétette negyedéves gyorsjelentését, a menedzsment közölte, hogy 200 milliárd dollárra emeli a részvényesi készpénz-visszajuttatási programot 2017 márciusáig bezárólag.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!