Mirko Cvetkovic miniszterelnök a találkozó előtt azt mondta, hogy a közigazgatásban végrehajtandó reformok, ésszerűsítések révén kívánja javítani a mérleget, nem pedig adóemeléssel. Szerinte a közigazgatás átfogó reformja hozzájárul az ország gazdaságának erősödéséhez, versenyképességének növeléséhez is- tudósít az MTI-Eco.


A szerb kormány tavasszal már javasolt egy IMF által támogatott deficitcsökkentési tervet, amely egyebek között az állami kiadások 10 százalékos csökkentését és új adószintek bevezetését tartalmazta, de a legtöbb tervezett intézkedés nem valósult meg, vagy nem hozta a várt eredményt.


A szerb kormány most szeretné elérni az IMF-nél, hogy engedélyezze a GDP-arányos államháztartási hiány emelését 3,0 százalékról 4,5 százalékra, tekintettel az idei, 6 százalékosra várt gazdasági visszaesésre.


Szerbia azt is el szeretné érni, hogy az IMF készenléti hitelkeretének egy részét az államháztartási hiány finanszírozására fordíthassa. A valutaalap általában nem ad hitelt az államháztartási hiány finanszírozására, de a közelmúltban volt már erre példa Bosznia és Románia esetében. Az IMF állandó belgrádi képviselője korábban értésre adta, hogy a "rendkívüli körülmények" Szerbiában is indokolhatnak ilyen megoldást.


Az IMF eredetileg januárban 400 millió eurós készenléti hitelt nyitott meg Szerbia számára, majd a keretet májusban 3 milliárd euróra növelte, futamidejét 15 hónapról 27 hónapra nyújtotta. Az első átutalt részlet 788 millió euró volt.


Az első félévben a szerb államháztartás hiánya 56,3 milliárd dinár volt, az IMF-fel májusban egyeztetett éves cél 88,9 milliárd dinár.


A mostanit megelőzően az IMF 2000 óta háromszor adott segítséget Szerbiának, összesen 1,4 milliárd dollár értékben. Belgrád az első két hitelt határidőre, a harmadikat pedig az előírtnál korábban visszafizette.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!