A héten már több amerikai nagybank is (pénteken jelent a Bank of America, a Wells Fargo és a JPMorgan) közzéteszi tavalyi negyedik negyedéves számait. A befektetők azonban az elemzők szerint most a szokásosnál kevésbé fognak figyelni a múltbéli adatokra, s inkább arra lehetnek majd kíváncsiak, hogy a cégek vezetősége milyen várakozásokat fogalmaz majd meg az idei kilátásokkal kapcsolatban. Ez azért lehet fontos, mert sok cég számára most van az első lehetőség arra, hogy megfogalmazza véleményét a Trump adminisztráció várható gazdaságpolitikájának becsült hatásairól.

A vállalati profitok szintjén elég rossz évet zárhatott Amerika, a tavalyi második negyedév végéig öt negyedéven keresztül profitrecesszió volt, azaz minden egyes negyedévben alacsonyabb volt az S&P 500-as indexben szereplő cégek összesített nyeresége, mint az egy évvel korábbi. Ennek fő oka az energetikai szektor gyenge szereplése volt az összeomló olajárak nyomán. A fordulópontot a harmadik negyedév jelentette, s ez a negyedik negyedévben folytatódhatott az elemzők szerint. A FactSet adatai szerint az elemzők átlagosan 3,2 százalékos növekedést várnak a vállalati profitokban 2015 utolsó negyedévéhez képest.

A fundamentumok nem túl fényesek

Az év egészét tekintve ez azt jelentené, hogy az S&P 500-as indexben szereplő cégek nyeresége átlagosan mindössze 0,1 százalékkal tudott bővülni 2016-ban. Mindezt egy olyan évben , amikor az index maga 9,5 százalékot emelkedett. Ha az energetikai szektort nem nézzük, akkor már kedvezőbb a kép, az átlagos profitbővülés ezen cégeket figyelmen kívül hagyva 3,4 százalékos lehetett.

Az utolsó negyedév nagy nyertese a bankszektor lehetett. A pénzügyi szektor cégeinek átlagos eredménybővülése 2015 hasonló időszakához képest a Marketwatch összefoglalója szerint elérhette a 13,8 százalékot, azonban ezt az adatot nem árt óvatosan kezelni. A nagy növekedésben ugyanis szerepet játszik az is, hogy a Goldman Sachs és az AIG 2015 végén különösen gyenge negyedéves eredményt ért el. Ha a két nagy pénzügyi cég adatait kivesszük, akkor az átlagos növekedés csak 4,4 százalékos.

Az árazás viszont meredek

A piac mindenesetre ki lehet éhezve a jó hírekre, s arra, hogy megerősítést nyerjen a Trump megválasztása óta lezajlott nagy áremelkedés - hívja fel a figyelmet a Financial Times. Az S&P 500-as index azóta produkált közel 9 százalékos emelkedése során ugyanis az árazás meglehetősen feszítetté vált. Az S&P-as index átlagos visszatekintő, gördülő EPS-ből (egy részvényre jutó eredmény) számolt átlagos P/E (árfolyam/nyereség) hányadosa a választást megelőzően 19-en állt, ez az érték most 20,5, a legmagasabb a technológiai lufi kidurranása óta. Az előretekintő eredményekből számolt mutató 20 körüli, ami szintén a technológiai lufi óta nem látott érték.

Eközben a brókercégek hivatalos előrejelzési a vállalati profitokra vonatkozóan alig változtak. A 2017-ben várt átlagos nyereség mindössze 0,14 százalékponttal emelkedtek, az energetikai és pénzügyi szektort figyelmen kívül hagyva 0,07 százalékponttal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!