Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Waberer's International bejelentése szerint mától indul a cég részvénykibocsátása, amely június 29-én délig tart. Ezen a nemzetközi és hazai intézményi befektetők mellett hazai magánbefektetők is jegyezhetnek részvényeket az Erste Bank fiókjaiban. A kibocsátási ársávot 5100 és 6300 forint között határozták meg.

A kibocsátás során a társaság fő tulajdonosa, a CEE Transport Holding B.V. értékesít a tulajdonában lévő részvénycsomagból, illetve a Waberer's tőkeemelést is végrehajt és az így kibocsátandó új részvényekből is vásárolhatnak a befektetők.

A tájékoztatás szerint a tőkeemelés értéke összesen 50 millió euró lesz, ez legfeljebb 3 millió 88 ezer 236 darab új részvény kibocsátását jelenti. A fő tulajdonos ezen felül legfeljebb 7 millió 160 ezer 973 darab részvényt adna el csomagjából, ennek ellenértékére 115 millió eurót céloz meg. Ha túljegyzés lenne, a CEE Transport Holding B.V. további 15 százalékkal növelheti az eladott részvények mennyiségét, ez további 1 millió 485 ezer 876 darab részvényt jelent.

A túljegyzéssel együtt a kibocsátás összértéke elérheti a 190 millió eurót.

A kibocsátási ár függvényében a vállalatot a piac így 90 és 108 milliárd forint közé értékelheti, ami az euró árfolyamától függően 294 és 350 millió euró közötti összeget jelent.

A Waberer's már meglévő törzsrészvényeit a tájékoztatás szerint a mai nappal (vagy a mai nap körül) szándékozik bevezettetni a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacának Prémium kategóriájába, a kibocsátásból származó új részvények esetében a július 3-i (vagy a körüli) időpontot célozza meg.

A nyilvános részvénykibocsátásra a túljegyzéssel együtt számításaink szerint valamivel több, mint 2 millió 294 ezer darab részvényt különítettek el, ami a teljes eladandó (túljegyzésre felkínált részvényekkel növelt) részvénycsomag kicsit több, mint 19,5 százaléka. Ez azt jelenti, hogy a kibocsátása ársáv alsó értékével számolva a hazai kisbefektetők több, mint 11,5 milliárd értékben jegyezhetnek részvényeket.

A Waberer's vezető szerepet tölt be az európai távolsági árufuvarozási szegmensben. Nagy lehetőséget jelent számunkra, hogy az egyre növekvő közúti szállításra egyre nagyobb igény van nemcsak Európában, de Közép-Európában is, ahol a nagy lehetőség van a rendkívül fragmentált szektor konszolidációjára. Világos stratégiánk van arra, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázzuk. A nyilvános részvénykibocsátás lépésünk a befektetők számára is lehetőséget teremt arra, hogy együtt valósítsuk meg jövőbeli terveinket - nyilatkozta Lajkó Ferenc, a társaság vezérigazgatója.

Külön öröm a tőzsde számára, hogy egy Magyarországon létrehozott, jelenleg is hazai központú, az európai piacon komoly szereplőnek számító Waberer's lép a hazai parkettre. Az új tőzsdei vállalat sikeres jegyzés esetén a BÉT ötödik legnagyobb cége és a BUX index tagja lehet szeptembertől. A BÉT egyik legfontosabb stratégiai célja, hogy felkutasson és tőzsdére hozzon izgalmas hazai vállalati siker sztorikat, és elérhetővé tegye ezeket mind a lakossági, mind az intézményi befektetői kör számára - tette hozzá Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!