A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 1,68 százalékkal, 3181,85 pontra esett. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,63 százalékkal, 2960,97 pontra, a második legnagyobb kínai tőzsde, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,52 százalékkal, 10 283,68 pontra süllyedt. Az amerikai Nasdaq Composite index kínai megfelelője, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext index 1,74 százalékkal, 2219,77 pontra zuhant.

A kínai hatóságok tavaly júniusban függesztették fel a shortolást, amikor a kínai tőzsdéken elkezdődött a részvényárfolyamok csaknem összeomláshoz vezető gyors és drasztikus mértékű csökkenése. A második fél évben súlyos csapást mért a tőzsdékre a jüan meredek leértékelése is. Sanghajban csütörtökön egész nap mínuszban, a 3000 pontos lélektani határ alatt állt a vezető tőzsdeindex értéke, és a záráshoz közeledve nőttek a veszteségek, így a Shanghai Composit végül gyakorlatilag napi mélypontján zárt. Főleg a nagy pénzintézetek, valamint az olajipari és szénbányászati cégek gyengültek.

A kínai jüan dollárhoz viszonyított árfolyamának közelmúltbeli ingadozásai ugyancsak kedvezőtlenül hatottak a befektetők kockázatvállalási hajlandóságára. Egyes brókerek szerint az értéktőzsdék csütörtöki veszteségeiben nem játszott szerepet a kínai fizetőeszköz árfolyamának változása, de az tény, hogy a kínai központi bank jelentősen, az előző napinál 0,33 százalékkal gyengébb szinten rögzítette a jüan napi hivatalos középárfolyamát. A szerdai 6,4936 jüan/dollár után csütörtökön 6,5150 jüan/dolláros szinten húzta meg a középárfolyamot a jegybank, és ezzel meglepetést okozott a piacokon.

Utoljára január 7-én fordult elő, hogy a kínai jegybank ilyen nagy mértékben gyengítette a jüant. Akkor zsinórban kilenc egymást követő napon húzta meg gyengébb szinten a középárfolyamot, majd elkezdte erősíteni, alaposan meglepve az elemzőket. Ennek következményeként kitört a pánik a kínai tőzsdéken, ami aztán magával rántotta a világ értékpapírpiacait és az olajárakat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!