BUX
38657

Ismét lepattant a falról a BUX

A 200 napos átlaggal megerősített 22 600 pont körüli ellenállást csütörtökön is csak megérinteni tudta a BUX, innen azonban lefelé vezetett a magyar index útja. A nap végén a kedvezőtlen amerikai makroadattal megtámogatva 22 389 pontra csökkent az index értéke, ami 0,4 százalékos mínuszt jelentett egyetlen nap alatt.

NAPI, 2011. január 13. csütörtök, 17:11

A BUX így közel zárt napi mélypontjához ami legjobb esetben is azt jelenti, hogy még szükség van egy kis erőgyűjtésre mielőtt áttöri a medve és bika piac közötti választóvonalat.
A decemberi BUX lejárat mozgása egyelőre nem jelez pánikot előre, hiszen az értéke a prompt BUX-énál kisebb mértékben 0,2 százalékkal 23 102 pontra csökkent.
A vezető részvények közül az eddig legerősebbnek számító Mol este a legtöbbet. Az olajrészvény árfolyam csütörtökön már nem is tudta meghaladni az előző napi 22 400 forint körüli maximumát, így úgy tűnik egyelőre korrekció következhet a jelentősebb erősödésen áteső részvényen, amely végül 1,2 százalékos mínuszban 21 900 forinton fejezte be a napot.
Az OTP viszont napközben 5450 forinton is megfordult, e szint azonban túl sok volt a bankrészvények a jelentősen gyengülő svájci frank ellenére is. A részvény végül 5370 forinton zárt, ami még így is 0,4 százalékos pluszt jelentett.
A Magyar Telekom 0,9 százalékkal esett vissza, ez 546 forintos árat jelentett zárásra. A Richter viszont elég jól állta a sarat. A gyógyszergyártó 43 240 forintos ára gyakorlatilag stagnálást jelentett.