Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Telekom igazgatóságának bejelentése szerint az idei rendes éves közgyűlésen sem javasolja osztalék kifizetését részvényeseinek - jelentette be a cég a BÉT honlapján. Az igazgatóság megerősítette, a javaslat összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani, és tükrözi a csoport pénzügyi helyzetét - áll a közleményben.

Jövőre azonban már visszatérhet az osztalékfizetés a társaságnál. A következő három éves kilátásokkal foglalkozó bejelentés szerint a 2015-ös üzleti év után, azaz jövőre már legalább 15 forint osztalékot tud fizetni a társaság részvényenként.

A társaság osztalékpolitikája alapján, tekintettel a csoport pénzügyi helyzetére, a jelenlegi működési, szabályozói és adókörnyezetre és kilátásokra, valamint a várhatóan jelentősen javuló szabad cash flow teljesítményre, a Magyar Telekom úgy gondolja, hogy 2015. évi eredményei után részvényenként minimum 15 forint osztalékot tud majd fizetni részvényeseinek - áll a bejelentésben.

Ez az igazgatóság által a későbbiekben a Közgyűlés részére előterjesztendő hivatalos osztalékjavaslat függvényében változhat. A hivatalos osztalékjavaslatot az igazgatóság megfelelő időben fogja előterjeszteni, amikor az összes szükséges információ rendelkezésre áll, és valamennyi előfeltétel teljesül - fűzték hozzá

Optimista kilátások

A menedzsment a korábbinál optimistább terveket vázolt a részvényeknek a következő évekre. Mint írják, továbbra is arra számítanak, hogy a bevételek mintegy 2 százalékos évesített növekedési ütemmel emelkednek majd 2012-höz képest. Ugyanakkor a jelentett EBITDA várhatóan a korábbi előrejelzéseknél magasabb lesz, részben a jelenlegi létszámleépítési programnak köszönhetően.

A Telekom célkitűzései
Kép: www.bet.hu

Úgy vélik, hogy a vezetékes hálózatfejlesztés felgyorsulását kihasználva javítani tudják a Magyar Telekom piaci pozícióit Magyarországon. Mindezek következtében arra számítanak, hogy az EBITDA legalább 185 milliárd forint lesz. A kb. 80 milliárd forint Capex célkitűzés változatlan, ugyanakkora szabad cash flow célkitűzést legalább 50 milliárd forintra emelik a 2017-es évet illetően - derül ki a bejelentésből.

Vártnak megfelelő gyorsjelentés

A bejelentésekkel párhuzamosan megérkezett a Magyar Telekom tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentése is. Ebben a fő számok gyakorlatilag hajszálra megegyeznek az elemzői várakozások átlagával. Tavaly összesen 626,45 milliárd forint árbevétel mellett 32,024 milliárd forintos nettó eredményt ért el a csoport. Az EBITDA 181,224 milliárd forint lett, a működési profit 80,574 milliárd. Ez éves szinten árbevétel szintjén 1,7 százalékos visszaesést jelent, a nettó profit viszont 11 százalékkal emelkedett. Az EBITDA 1, a működési eredmény 7,8 százalékos bővülést mutat.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!