Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az 1902-ben alakult Richter Gedeon a szocializmus éveiben Kőbányai Gyógyszergyárként működött, és már akkor is túlnyomórészt a szovjet piacra termelt. 1994 októberében - néhány hónappal az akkoriban még nagyobb Egis sikeres tőzsdei privatizációja után- az  Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.  (ÁPV) 1330 forintos (12,30 dolláros) árfolyamon kínálta a befektetőknek az előző évben 18 milliárdos árbevételből 2 milliárdos nyereséget elérő Richter részvényeit. A magyar kisbefektetőknek szánt 464 milliós névértékű csomagot négyszeresen túljegyezték, egy befektetőnek mindössze 12 darab ezer forintos papír jutott. (Azóta a névértéket tizedeléssel száz forintra vitték le.)

A november 9-i tőzsdei bevezetés sikeres volt, az első kötés a részvényre 1700 forinton, a kibocsátási árnál 30 százalékkal magasabban született. (Hiába, akkor még működött az "állj éjszaka sorban, jegyezz, amennyit bírsz és add el rögtön" kisbefektetői recept...)

Az állami privatizátorok vérszemet kaptak, a következő csomagot egy évvel később már 2000 forintért (14,75 dollárért, majd 1997 májusában a harmadikat 14 160 forintért (78 dollárért)) adták el. Azután csökkent le a magyar állam tulajdonrésze a ma is meglévő 25 százalékra. Az 1998 augusztusi orosz válság előtt a Richter már 20 ezer forintot ért, vagyis kevesebb, mint 4 év alatt 15-szörözte árfolyamát. (Igaz, 1993-1997 között árbevétele három-, adózott eredménye kilencszeresére bővült.)

Azóta ugyan járt 50 ezer felett is az árfolyam, de az idei fejlemények miatt megint lejtmenetbe kapcsolt a kurzus. A pénteki szint azonban még így is forintban 28-szorosan, dollárban 12-szeresen múlja felül a húsz évvel ezelőtti kibocsátás árfolyamát.

Idén - durva becsléssel - az 1993-ast 20-szorosan felülmúló árbevételből körülbelül 20-szoros eredmény várható, vagyis két évtized alatt azért erőteljesen emelkedett (9 alattiról csaknem a duplájára) a piac által elismert EBITDA. (Igaz, a 2008-as válság előtt volt példa 30 feletti értékre is.)

Az utóbbi másfél évtizedet alapul véve mindazonáltal a négy magyar blue chip közül a Richter a legstabilabb árfolyamú papír, a mostani szinthez képest felfelé kevesebb, mint másfélszeres, lefelé még 2009-ben is csak felényi kilengést produkált. (Csak összehasonlításul: a Mol ért háromszor többet és feleennyit, mint most, nem is beszélve a felfelé háromszoros, lefelé harmadolós kilengést produkáló OTP-ről.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!