Itt a jelzés: vörösbe borulhat csütörtökön Európa

Csökkenő indexekkel indul várhatóan a kereskedés csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
Dzindzisz Sztefan, 2017. november 2. csütörtök, 08:34

A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 26 ponttal, a frankfurti DAX 19 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 1 ponttal süllyed a nyitásban.

A befektetők óvatosak, a vállalati eredmény-beszámolókra, az euróövezeti beszerzésimenedzser-indexekre és a Bank of England kamatdöntésére figyelnek, és főleg várják, hogy ki lesz a Fed következő elnöke - írja az MTI. Donald Trump elnök várhatóan csütörtökön, valószínűleg Jerome Powellt, a Fed kormányzó tanácsának tagját jelöli Janet Yellen utódául az amerikai tartalékbank élére. Ez némi biztosítékot jelentene a befektetőknek a jelenlegi monetáris politika folytatására, mert úgy tudni, hogy Powell nem híve a gyors kamatemelésnek. Csalódás lehet viszont a személye azoknak, akik a dollár erősödésére játszanak.

Szerdán vegyesen zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 1,78 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,20 százalékkal emelkedett, az FTSE-100 viszont 0,07 százalékkal süllyedt. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,77 százalékkal ment föl. (Döntött a kamatról a brit jegybank - tíz éve nem volt ilyen!)

A főbb ázsiai piacokon vegyes volt a hangulat. A tokiói Nikkei-225 0,53 százalékkal 21 éves csúcsra emelkedett, miután a Fed derűlátóan ítélte meg az amerikai gazdaság növekedési kilátásait. Kínában visszaestek a piacok, a befektetők attól tartanak, hogy a kormány korrupcióellenes kampánya és a folyamatos mérlegalkalmazkodási erőfeszítések lefékezik a gazdaságot. A Shanghai Composite Index 0,46 százalékkal, a vezető papírok árfolyamát követő CSI300 mutató pedig 0,4 százalékkal ment le. A hongkongi Hang Seng 0,11 százalékkal süllyedt a kereskedés utolsó harmadában.

Az olajpiac stabil volt, miután minden jel arra utal, hogy az OPEC, Oroszország és néhány más nagy exportőr kiterjeszti a termeléscsökkentési megállapodást, amelynek keretében márciusig napi 1,8 millió hordóval fogják vissza termelésüket. Támogatja az árakat, hogy az amerikai olajkészletek a termelés növekedése ellenére csökkentek, és az sem bolygatta meg a piacot, hogy az orosz termelés októberben kissé emelkedett, napi 10,91 millió hordóról 10,93 millió hordóra ment föl.

A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára csütörtök kora reggelig 3 centtel 60,52 dollárra emelkedett, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára viszont 4 centtel 54,26 dollárra süllyedt.

Az euró péntek reggelig 1,1654 dollárra erősödött a szerda esti 1,1625 dollárról.

Az arany jegyzése a dollár gyengülése és a kínai kereslet növekedése következtében emelkedett. Az aranypiac is az új Fed-elnökre vár, mert az amerikai kamatpolitika alapvetően alakítja az arany árát. A fém unciája (31,104 gramm) csütörtök reggel 1278,10 dolláron forgott az azonnali piacon, 0,3 százalékkal magasabban, mint egy nappal korábban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK