Itt az ideje dollárt venni, s készülni a legrosszabbra

Az összeomlást és a március eleje óta tartó rally-t is idejekorán megjosló szakember szerint nagy erősödés előtt áll a dollár, aranyat nem érdemes vásárolni és a részvényekből érdemes kiszállni. Sőt, itt az ideje az eladási opciók vásárlásának.
NAPI, 2009. augusztus 25. kedd, 13:05

Két héttel ezelőtt nyilatkozta Robert Prechter, az Elliott-hullámok elismert szakértője az amerikai pénzügyi sajtónak, hogy itt az ideje kiszállni a részvényekből, mert hamarosan végetérhet a március eleje óta tartó medvepiaci rally a világ tőzsdéin. A szakértő ugyanakkor augusztus elején nem a piac azonnali esését vetítette előre, hanem pontos értékeket is megjelölt, ameddig az emelkedés szerint folytatódhat. Ezen szintek elérése után azonban tényleg jó lehet felkészülni az újabb lejtmenetre, amely az indexeket márciusi mélypontjaik alá hozhatja vissza, s a dollárt egy több évig tartó erősödő trendbe kergetheti. A lejtmenetben nem tartja jó ötletnek a nemesfémek vásárlását, szerinte a dollárerősödéssel pérhuzamosan az arany és az ezüst ára is eshet.

Az 1987-es krachot, a 2007-ben kezdődött medvepiacot és a március óta tartó felívelést is időben jelző "guru" úgy vélte augusztus elején, hogy a vezető indexek elérték azokat a céltartományokat, amelyeket február végén a medvepiaci rally előtt kijelölt, ez az S&P 500-as indexben az 1000 és 1100 közötti tartomány, a Dow Jones Ipari Átlagban pedig a 9000 és 11 000 pont közötti sáv. A Fibonacci arányszámokat alkalmazva úgy véli, hogy az emelkedés ideális célja a Dow-ban a 9654 és 9794 pontos érték lehet. Mivel akkor még ez alatt állt 300-500 ponttal a Dow, csak annyit kért hírlevelére előfizetőktől, hogy kezdjenek el lassan kiszállni a részvényekből, hiszen a március óta tartó hegymenet mintegy 50 százalékos indexemelkedése több mint elég a jóból, s a "tőzsde isteneitől" nem kell ennél többet várni.

A tőzsdei ármozgásokat hullámként elemző szakértő szerint a nagy lejtmenet első hulláma 2007. októberében indult, s 2009. márciusáig tartott. Mivel az első lefelé kör 17 hónapos volt, ezért nem tartotta augusztus elején valószínűnek, hogy az emelkedés azonnal kifullad, hiszen időben a lejtmenet harmadát sem érte még el. A következő lefelé kör a nagy indexeket szerinte márciusi mélypontjuk alá viszi, az S&P 500-as indexben a végső célértéket 400 pontban határozta meg munkahipotézisként.

A hossz kifulladása miatt azt javasolja, hogy ideje elkezdeni felépíteni a short pozíciókat, azonban csak az erre szánt tőke felét javasolja egyelőre erre elkölteni, a másik felével érdemes lehet fentebbi szinteket - ha kialakulnak - megvárni.

Figyelj a dollárra!

A lejtmenet kezdetét - amely nem csak a részvényárakat, de az árupiaci termékek árát is lefelé viszi - a dollár erősödésének megindulása fogja jelezni. Jelenleg a zöldhasú az elemző szerint hosszútávú mélypontot épít, számos jel támasztja ezt alá. A dollár piacán most az inflációs félelmek dominálnak, azonban az amerikai gazdaság - kár tagadni - deflációs periódusban van. Mi sem támasztja ezt alá jobban, mint az a tény, hogy ma egy dollárért kétszer annyi részvényt és ingatlant lehet vásárolni, mint két évvel ezelőtt.

A dollárral kapcsolatban egyébként a befektetői hangulatindikátorok is a mélypont közeledtét jelzik, a dollárindexszre csak a kereskedők 3 százaléka vár emelkedést, amely olyan extrém mélypont, amit az elmúlt 20 évben mindössze 5-ször ért el, mindig trendfordulót jelezve (utoljára a 2008 március-júliusi periódusban, a zöldhasú árfolyamának előző mélypontján).

A dollárerősödés megindulása jelezheti szerinte, hogy a befektetők kockázati étvágya csökken. Ahogy a piacokon a lefelé, a dollárban a felfelé hullám erősödik, így értékelődnek le az árupiaci termékek is. (Ezek alapján érdemes lehet lassan dollárvásárlásokba fogni, akár forint ellenében is.)

Prechter a hírlevelében megjegyzi, szerinte előrejelzései általában jól jelzik a piaci folyamatok várható alakulását, azonban szokása, hogy időnként elébe megy a fordulatnak, s korán jelez. 2007. júliusában a piacok tetőzésére adott figyelmeztetése után az amerikai részvényindexek például októberben még új csúcsra mentek, s a medvepiac csak ezután következett. Aki viszont 2007 nyarán kiszállt a részvényekből, vélhetően nem kárhoztatja ezért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK