Jó hangulat uralkodott Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,77 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 39 554,05 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szász Péter, 2017. november 21. kedd, 18:20

A Mol 11 forinttal, 0,34 százalékkal 3221 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 1,05 százalékkal 10 085 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 273,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 13 forinttal, 0,19 százalékkal 7003 forintra nőtt, a részvények forgalma 984,9 millió forintot ért el.

Jó hangulatú volt a kereskedés a nemzetközi piacokon, a magyar tőzsde is enyhén emelkedett, ugyanakkor a forgalom relatíve alacsony volt - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en.

Altalánosságban kedvező, pozitív befektetési hangulat jellemezte a tőzsdét. Ugyanakkor megjegyezte, hogy forgalom elmaradt az elmúlt 30 kereskedési nap átlagától - ezt már Kovács Bálint, az Equilor senior elemzője mondta. Kiemelte, hogy a vezető részvények közül a jegybank délutáni kamatdöntése az OTP-re pozitív hatást gyakorolhat az elkövetkező napokban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK