Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en elmondta, a pénteki kereskedési nap a hét előző napjaihoz hasonlóan telt, a nagyobb papírok kisebb forgalommal araszoltak. Az OTP volt a nap nyertese, de esetében is csak kisebb nyereségről van szó.

Az európai tőzsdék viszonylag erősen nyitottak, zárás előtt nem sokkal Frankfurtban és Londonban is esést lehetett látni, Párizs 0,1 százalékos emelkedésben volt.

A New York-i tőzsdéken a csütörtöki vegyes zárás után emelkedő indexekkel indult a kereskedés, a piacok jól fogadták, hogy a republikánus többségű szenátus jóváhagyása nyomán Trump elnök 6 ezer milliárd dolláros adócsökkentési programja egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz, és egyelőre a vállalati gyorsjelentési szezon sem okozott csalódást.

A Mol árfolyama 0,13 százalékkal 3195 forintra csökkent, 933,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 0,19 százalékkal 10 660 forintra erősödtek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,21 százalékkal 471 forintra gyengült, forgalma 1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok ára 0,06 százalékkal 6545 forintra mérséklődött, forgalmuk 903,4 millió forintot ért el.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!