Korábbi várakozásokat és adatokat felülmúló geofizikai és hidrodinamikai eredményeket ért el a BON-PE-01 jelű bőnyi első termelőkút - írja a portfolio.hu. A Győri Geotermikus Projekt során megvalósuló kút 113-118 liter/másodperc szabad kifolyásos, szivattyúval termeltetve pedig 170-180 liter/másodperc vízhozamra képes, 103-104 Celsius fok várható kútfej hőmérséklet mellett. A PannErgy közleményéből az is kiderült, hogy hamarosan kezdődik a második visszasajtoló kút fúrása Péren.

Összehasonlításképp a miskolci termelő kutak 2300 és 1500 méter mélységűek (rendre 105 és 95 Celsius fokos kifolyási vízhőmérséklettel), és rendre 110-150 liter illetve 133 liter másodpercenkénti vízhozamra képesek. Igaz, az első miskolci termelő kutat az elsődleges tesztek alapján még 70-90 liter/s hozammal jelentették be.

A következő nagy projekt

A győri projekt a PannErgy következő nagy dobása, a társaság korábban már két nagyfogyasztóval is szerződött. A társaság először az Audival kötött hőszállítási szerződést, ennek keretében éves szinten legalább 367 ezer GJ szállításáról állapodtak meg. Majd a győri távhőszolgáltatóval is asztalhoz ültek, és éves szinten az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján 180 TJ hő szállítására szerződtek.

A beruházás finanszírozása úgy tűnik, megoldott, ugyanis a PannErgy tavaly novemberben számolt be arról, hogy a Magyar Export- Import Bank Zrt-vel (Eximbank) közel 18 millió eurós beruházási hitelszerződésről állapodott meg. Továbbá a vállalat két leánya, a DD Energy Termelő és Szolgáltató Kft., valamint az Arrabona Geotermia Kft. korábban 1-1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert. Tóth Péter, a PannErgy korábbi vezérigazgatója a Portfolio-nak korábban adott nyilatkozatában a győri beruházás költségvetését mintegy 8,5 milliárd forintra becsülte.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!