BUX
37984

Jöhet a 220-as svájci frank - enyhült a nyomás a forinton

Napközben 285 forintot is kellett egy euróért fizetni kedden a rossz nemzetközi hangulat miatt, nap végére azonban enyhült egy picit a nyomás.

NAPI, 2010. november 30. kedd, 17:17

Mindez azonban nem jelenti ezt, hogy jobb hangulat lenne a világban, inkább csak a pánik csökkent egy kicsit - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője. Mindez csupán annyit jelentett, hogy 281 forint közelébe gyengült vissza az euró. Márpedig amig 280 fölött van az árfolyam, addig nem beszélhetünk a kedvezőbb nemzetközi környezetről - mondta Karsai. A svájci frank szempontjából, ha lehet, még rosszabb a helyzet. Újra előkerült ugyanis az alpesi ország devizájának a menekülő jellege. Ennek betudhatóan szállt el az árfolyam, ami nap végi megnyugvás után is 216 forint környékén forgott. Karsai szerint az elkövetkező napokban a 220 forintos szint sem elképzelhetetlen, ha nem változik a kockázatkerülési hajlandóság a világban.