BUX
38657

Jöhet a feketeleves Budapesten

Az eddigi optimista hangulat, úgy tűnik, a következő napokban megszűnhet és a további menetelés csak „váltott lovakkal” folytatódhat. A legszebb képet talán jelenleg az OTP részvényeinek kurzusa rajzolja. A BÉT a technikai elemző szemével.

NAPI, 2013. január 16. szerda, 15:03

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A BUX-index emelkedésének tavaly májusban indult trendje november 20-án megszakadt. A jegyzés 17 700 pont közelében talált támaszt és onnan "W" formát rajzolva ismét fordult a trend. Jelenleg az látható, hogy az emelkedés a formációból számított célárfolyamot kissé túlteljesítette, a 18 900-as támasz felé került, illetve a tavaly májusi trend fölé kapaszkodott. Úgy látszik, az emelkedésnek nincs túl sok tere. A jegyzés 19 400 pont közelében egy tavaly február elejétől számított hosszú távú trendbe ütközhet, amit kevéssel feljebb (19 453) egy Fibonacci korrekciós szint is követ. Ha ezeket sikerül is átlépni, az indexet egy rövidebb távú trend visszatesztelése várja 19 770 pont közelében.

Úgy tűnik azonban, nincs erő, legfeljebb a Fibonacci-szint elérésére van esély addig, amíg a kurzus a fentebb említett támasz feletti zárásokat produkál. Egyébként − és ez tűnik valószínűbbnek jelenleg − korrekcióval kell számolnunk. A korrekció első lehetséges megállója a tavaly október 17-én indult csökkenő trend visszatesztelése lehet 18 480 pont közelében. Siker esetén a kurzus ismét emelkedésnek indulhat, egyébként újra a csökkenő trend alá kerül, ahol a 18 290-es vagy a 17 710-es támaszok állíthatják meg a további esést.

Kitörés előtt áll az OTP árfolyamaNapi grafikonok

A Mol részvényeinek kurzusa a tavaly júniusban indult emelkedő trendet egyértelműen decemberben szakította meg, majd a 17 000  forint közelében lévő támaszról fordulva egy méretes "csökkenő ék" formából kitörve emelkedett ismét a 18 335-ös támasz fölé. A hétfői és a tegnapi gyertyák azonban ismét a trend megfordulását jelzik. A folyamat az előbb említett támasz ismételt letörésével indulhat. A következő lehetséges támasz az emelkedő trend 18 000 közelében, majd a 17 480 közelében lévő Fibonacci-szint. Végül pedig a 16 945 forintos támasz következhet. Miután a hétfői gyertya és a november 6-i csúcs egy újabb rövidebb távú csökkenő trendvonalat határoz meg, a korrekció valószínűsége még nagyobb. Ezzel szemben a további emelkedéshez a hétfői csúcs feletti zárás, majd a tavaly március közepén indult csökkenő trend átlépése szükséges. E lépéssel viszont a 20 000-es értékhez nyílna ki a kapu.

Az OTP Bank papírjainak jegyzése december 28-a óta mozog egy a korábbinál meredekebb emelkedő trend mentén. A kurzus − miután egy hosszabb távú csökkenő trend alól kijött − tegnap a 4400-as ellenállási szint felett zárt. Amennyiben a következő napokban is ezen szint feletti zárásokat produkál, akkor további emelkedés indulhat, amelynek az október 17-i napon belüli csúcs után (4442) a 4484-es korábbi csúcsot kell leküzdenie. Ekkor már csak a jelenlegi emelkedő trendcsatorna felső széle jelentene akadályt az 5251 és 5210 közötti rés betöltése felé vezető úton. A további emelkedés forgatókönyvét akkor kellene felülvizsgálni, ha a jegyzés 4300 alatti zárásokat produkál. Ekkor az esést a 4165−4186 közötti rés betöltése, illetve a 4035 közelében húzódó Fibonacci korrekciós szint állíthatja meg, amely egyébként egy korábbi, a jelenleginél alacsonyabb meredekségű emelkedő trendcsatorna alsó széle is.

A Richter árfolyamának grafikonján az látható, hogy a kurzus 39 800 és 38 790 közötti óriási rést hagyva jelenleg egy alsó trendfordulót jelző "fej és vállak" formáció mentén fordulhat. Jelenleg a bal "váll" kiépülésének lehetünk tanúi. Annak érdekében azonban, hogy várakozásunk teljesedhessen, a kurzus nem mutathat 37 000 alatti zárásokat, inkább az lenne a szükséges, hogy itt egy támaszt építsen. A kiépülés a 38 120 forint közelében húzódó nyakvonal elérésénél fejeződhet be. Ha ezt a jegyzésnek sikerül átlépnie, akkor a fentebb említett rés betöltésre kerülhet és a kurzus ismét a 40 125 forintos korábbi támaszt tesztelheti. Ha viszont a kurzus 37 000 alatti zárásokat produkál, akkor a további csökkenést a 36 000-nél és 35 500 forint közelében húzódó támaszszintek állíthatják meg.